Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 4. kötet, 1968-1970 (Budapest, 1972)

venni, ezt meghaladóan azonban a felperes keresetét elutasította. Az ítélet indokolása szerint a felperesnek mint tojás- és baromfi felvásárlónak a munkaviszonya a munkakönyv tanúsága szerint 1952. március 1-től 1956. április 30-ig terjedt. A kétséges csak az volt hogy a felperes jutaléka 1954. május 1-től 1956. április 30-ig a havi 250 Ft-ot elérte-e. A bizonyítás anyaga alapján azt állapította meg, hogy a felperest az 1955. évben 176 napra be kellett volna jelenteni, továbbá az 1956. év tavaszán, amikor a tojásfelvásárlás megindult, március közepétől április közepéig egy hónapon keresztül elérte a havi 250 Ft jutalékot, ezért az 1955. évben és az 1956. évben április 30-ig a felperes 206 nap biztosítási kötelezettség alá eső időt szerzett, és így a felperes munkaviszonyában 5 évet meghaladó megszakítás nincs. A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletének a felperes javára az 1955. évben 176 nap és az 1956. évben 30 nap bejelentési kötelezettség alá eső munkaviszony megállapítása tekintetében hozott rendelkezését megváltoztatta, és ebben a részben a keresetet elutasította, ellenben megállapította, hogy a felperesnek az 1950. március 1-től az 1954. április 30-ig terjedő időben szerzett 696 nap biztosítási kötelezettséggel járó szolgálati ideje a nyugdíjjogosultság szempontjából nem enyészett eL ítéletének indokolása szerint az elsőfokú bíróság tévesen értékelte a tanúk vallomását, midőn azt állapította meg, hogy a felperes az 1955. és 1956. években 206 napon át biztosítási kötelezettséggel járó munkaviszonyban volt. N. J-né tanú ugyanis vallotta, hogy a bérjegyzékek alapján a társadalombiztosítási ki- és bejelentéseket ő készítette, és a bejelentő ívek előkerülése után olyként nyilatkozott, hogy a felperesnek Tbiztosan nem volt olyan jövedelme, melynek alapján bejelentési kötelezettség alá esett volna. Ezért a 206 nap szolgálati időként nem vehető figyelembe. Azt azonban a munkakönyv alapján megállapította, hogy a felperes 1950. február 1-től 1952. március l-ig a k-i földművesszövetkezetnél, 1952. március 1-től 1956. április 30-ig pedig az n-i földművesszövetkezetnél, illetve annak jogutódjánál felvásárlóként biztosítási kötelezettség alá nem eső munkaviszonyban nem állott. Az volt az álláspontja, hogy a 67/1958. (XII. 24.) Korm. sz. rendelet 27. §-a (2) bekezdésének f) pontja szerint nem számít a szolgálati idő megszakításnak a nyugdíjjogosultság szempontjából az az idő, amelynek során a dolgozó öregség, rokkantság, özvegység vagy árvaság esetére a biztosítási bérhatárra vonatkozó rendelkezések következtében nem volt biztosított. Ezért ez az utóbbi idő jogfenntartó jellegű, és a korábban szerzett szolgálati idő elenyészését kizárja. így azt állapította meg, hogy a felperes termelőszövetkezeti tagsági ideje és a korábbi 696 nap munkaviszonya között 5 évet meghaladó megszakítás nincs. A másodfokú bíróság ítélete ellen emelt törvényességi óvás alapos. A 671958. (XII. 24.) Korm. sz. rendelet 27. §-a (2) bekezdésének f) pontja szerint a nyugellátásra való jogosultság szempontjából nem számít a szolgálati idő megszakításának az az idő, amelynek során a dolgozó öregség, rokkantság, özvegység és árvaság esetére a biztosítási bérhatárra vonatkozó rendelkezések következtében nem volt biztosított. A jogszabályban említett öregségi stb. biztosításon az 1928. évi XL. tvben ilyen elnevezéssel szabályozott, az 5 1959. (V. 8.) MüM sz. rendelet 635