Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 4. kötet, 1968-1970 (Budapest, 1972)

kapitányságnál, s a nyomozati eljárás megindítását kérte. Feljelentésé­ben előadta, hogy a volt férje az 1950-es évek elején — kitelepítéstől való félelmében — a K-i bérház padlásán négy rejtekhelyet alakított ki, és ezekben nagy mennyiségű aranyat, arany ékszereket, tömbezüstöt, 30 db keleti perzsaszőnyeget, és 65 db brilliánskövet rejtett el. Állította azt, hogy volt férje az államosítást követően haláláig több ízben meg­fordult a kérdéses bérház padlásán, és nem sokkal halála előtt közölte vele, hogy a rejtekhelyek épek, az elrejtett értéket azonban már nem tudta onnan elhozni, mert testi ereje hanyatlása folytán erre nem volt képes. Ezt követően a felperes több alkalommal — különböző indoko­kat keresve — feljutott a bérház padlására, és ott megállapította, hogy az általa feltételezett rejtekhelyeket ismeretlen tettesek kifosztották; ezért kérte a nyomozás elrendelését. Egyidejűleg bejelentette a felpe­res azt is, hogy az 1964. évi 13. sz. tvr. 4. §-ának (1) bekezdésében írt rendelkezések alapján a büntetőeljárás során előkerülő, devizagazdál­kodás alá eső értéket a Magyar Nemzeti Banknak vételre felajánlja. A rendőrkapitányság a nyomozást 1964. július 28-án kelt határoza­tával elrendelte. Az eljárás során a felperes által rendelkezésre bocsá­tott — előadása szerint néhai férjének az íróasztalában talált — hely­színrajzon megjelölt rejtekhelyeket a helyszínen nem tudták azonosí­tani. Az ismeretlen tettes által felnyitott rejtekhelyről pedig megálla­pították, hogy azok a feljelentésben jelzett nagy mennyiségű értékek elhelyezésére nem voltak alkalmasak. A nyomozás során a feljelentésben foglalt aranyneműek és egyéb ér­téktárgyak nem voltak fellelhetők. A kerületi rendőrkapitányság 1964. szeptember 21-én kelt határozatával a nyomozást a Be. 160. §-a (1) be­kezdésének a) pontja alapján megszüntette. E határozatot a kerületi ügyészség is jóváhagyta. Az említett határozatban megállapította a nyo­mozó hatóság, hogy a feljelentésben megjelölt vagyontárgyak elrejté­sére és bűncselekményre utaló körülményekre az eljárás során nem si­került adatokat beszerezni. A felperes e határozat ellen panasszal élt, később a panaszát visz­szavonta. Ezt követően a nyomozó hatóság hivatalból tovább végzett kutatásokat, amelyek eredményeként — 5 hónappal a nyomozás meg­szüntetését követően — 1965. február 18-án a bérház födémszerkeze­tében, a felperes által rendelkezésre bocsátott helyszínrajzon feltünte­tett rejtekhelytől eltérő helyen mintegy 50 kg 60 dkg súlyú különféle aranytárgyakat, ékszereket, törtaranyat, arany érméket leltek fel. Ezek­nek a beszállítása a Magyar Nemzeti Bankhoz megtörtént, amely a felperes nevére zárolt letétként kezelte azokat, illetőleg az arany tár­gyak forint értékét — 697 190 Ft-ot — a Fővárosi Bíróság Gazdasági Hivatalánál bírói letétbe helyezte. E letétet a Pénzügyminisztérium határozata alapján megszüntették, miután a fenti határozatában a Pénz­ügyminisztérium a Ptk. 132. §-a alapján a talált értékek állami tulajdo­nát állapította meg. A felperes keresetlevelében előadta, hogy Sz. S.-sel — volt férjével — a talált kincseket együttesen rejtették el. Utalt arra, hogy néhai férje még életében több alkalommal járt fenn a padláson, és így lehetséges, hogy az elrejtett kincseket egy helyre gyűjtötte össze. Keresetében •53

Next

/
Thumbnails
Contents