Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 3. kötet, 1966-1967 (Budapest, 1968)

kell. E két rendelkezést egybevetve azt a következtetést lehet levonni, hogy a tulajdonosnak fizetendő kártalanítás összegét akkor is a lakott állapot figyelembevételével kell megállapítani, ha a kisajátítás az ingatlant használó bérlő javára történt. A tulajdonost megillető kártalanítás szempontjából ugyanis közömbös, hogy a kisajátítás az ingatlant használó közület vagy más közület javára történt-e, ezt a tényt a tulajdonos javára nem lehet figyelembe venni. Tévesen járt el tehát a bíróság, amikor a kártalanítás összegét a beköltözhető állapot figyelembevételével határozta meg. [P. törv. III. 20 047/1966. sz., BH 1966/9. sz. 5000.] 66. Kisajátítási kártalanítási ügyben igazgatási eljárás során kötött egyezség megtámadása [Ptk. 210. § (2) bek., 236. § (2) bek.]. A városi tanács végrehajtó bizottságának igazgatási osztálya az 1963. március 15-én kelt határozatával a felperes tulajdonában volt ingatlanokat — az alperes részére — kisajátította. 1963. április 9-én az igazgatási eljárásban tárgyalást tartottak a kártalanítás összegszerűségének kérdésében, ahol az érdekeltek egyezséget kötöttek. Az egyezség értelmében a felpereseket az ingatlanok területe után négyszögölenként 75 Ft kártalanítás illeti. Az alperes ezt a kártalanítási összeget a felpereseknek ki is fizette. A felperesek keresetükben — de a per során is — előadták, hogy egyezségük téves tájékoztatás eredményeként jött létre. Az egyezségi tárgyalást az igazgatási osztály vezetője vezette, aki a tárgyalás során azt a felvilágosítást adta a felperesek részére, hogy a felajánlott d-ölenkénti 75 Ft összegű kártalanításnál többet még akkor sem kaphatnak, ha a bírósághoz fordulnak. Állítása alátámasztására megmutatta a felpereseknek a jogszabályt, amely szerint a D-ölenkénti 75 Ft az irányár felső határa. E jogi felvilágosítás után fogadták el a felajánlott kártalanítást, s ezért nem indítottak pert a megszabott határidőben. A felperesek a kötött egyezséget tévedés címén a Ptk. 210. §-ának (2) bekezdése alapján, továbbá feltűnő nagy értékkülönbség okából a Ptk. 201. §-ának (2) bekezdése alapján támadták meg. Az alperes a kereset elutasítását kérte, tagadta a felperesek által előadott tények valóságát. A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróságnak a keresetet elutasító ítéletét helybenhagyta. A jogerős ítélet ellen emelt törvényességi óvás alapos. A felperesek az egyezség érvénytelenségének a megállapítására irányuló igényüket elsősorban a Ptk. 210. §-ának (2) bekezdésében szabályozott jogi tévedésre alapították. A Ptk. 210. §-ának (2) bekezdése szerint jogi kérdésben való tévedés címén a szerződési nyilatkozatot akkor lehet megtámadni, ha a tévedés lényeges volt, és munkakörében eljáró jogi szakértő a feleknek együttesen adott a jogszabályok tartalmára nézve nyilvánvalóan téves tájékoztatást. Helytálló a másodfokú ítéletben elfoglalt az az álláspont, hogy a felperesek által állított tévedést munkakörében eljáró jogi szakértő okozta, továbbá hogy ez a tévedés lényeges volt. 92