Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 3. kötet, 1966-1967 (Budapest, 1968)

vonásba hozni. A fentiek szerint a c) pont alatti — a baleset utáni — keresetet csak a teljes kárösszegből, a teljes elmaradt munkabérből lehet levonni (az ellenkező megoldás fogalmilag kizárt volta nyilvánvaló), következésképpen az a)—e) pontokban megjelölt valamennyi kártérítést csökkentő tényező összegének levonását és így az a) pont alatti társadalombiztosítási szolgáltatások levonását is csak a kármegosztásra tekintet nélkül, illetve a kármegosztást megelőzően a teljes kárból, a teljes elmaradt munkabérből (keresetből) lehet foganatosítani. A kármegosztásra pedig csak ezután kerülhet sor. Egyébként az ellenkező álláspont az aj pont szerinti társadalombiztosítási szolgáltatások levonásánál a munkáltató kisebb mérvű felelőssége esetén gyakorlatilag meg is hiúsítaná ennek a felelősségnek a dolgozó javára való érvényesülését. A társadalombiztosítási szolgáltatások teljes összege ugyanis — amelyet a munkáltató óvórendszabály megszegése esetén a kármegosztásra tekintet nélkül köteles a társadalombiztosítási szervnek megtéríteni — meghaladná a munkáltatót a kármegosztás arányában terhelő kártérítés összegét. Végül ki kell emelni, hogy az állásfoglalás rendelkező részében írt számítási mód független a 854. számú polgári kollégiumi állásfoglalástól. A 854. számú polgári kollégiumi állásfoglalás ugyanis az Rny. 95. §-a helyébe lépett 11/1963. (V. 11.) Korm. sz. rendelet 18. §-ának, illetőleg a 71/1955. (XII. 31.) MT sz. rendelet 74. §-ának rendelkezései alapján nyújtott társadalombiztosítási szolgáltatásoknak kármegosztás esetén a kártérítés összegébe való beszámítása tekintetében adott elvi iránymutatást. Ezek a jogszabályi rendelkezések azt a kérdést szabályozzák, hogy a biztosított betegsége vagy balesete folytán folyósított társadalombiztosítási szolgáltatások megtérítése iránt a társadalombiztosítási szerv a munkáltatón kívül álló károkozóval szemben mikor és milyen mértékben léphet fel megtérítési igénnyel. A munkáltató nem tartozik a felelősöknek abba a körébe, amelyre az említett jogszabályok vonatkoznak, mert a munkáltatóval szemben a társadalombiztosítási szerv megtérítési igényt csak a 71/1955. (XII. 31.) MT sz. rendelet 98. §-ában, illetőleg a 67/1958. (XII. 24.) Korm. sz. rendelet 94. §-ában meghatározott esetekben érvényesíthet, amikor kármegosztásra sor nem is kerülhet. Ebből következik, hogy a 854. számú polgári kollégiumi állásfoglalás alkalmazása nem jöhet szóba az Mt. 123/A §-án alapuló igények elbírálása során, mert ezeknél az igényeknél közömbös az a kérdés, hogy a társadalombiztosítási szerv megtérítési igényt érvényesíthet-e, és ha igen, azt önálló jogalapon vagy törvényi engedmény alapján érvényesítheti-e. A munkáltató és a dolgozó között fennálló ebben a sui generis jogviszonyban a kármegosztás alkalmazásának módjára nézve a különleges jogszabály — a 2/1964. (IV. 3.) MüM sz. rendelet — rendelkezései, valamint a munkajog egyéb szabályai és alapelvei is irányadók. A kifejtettek értelmében a dolgozó munkaviszonya körében elmaradt jövedelemből kell levonni a társadalombiztosítási szolgáltatásokat, a vállalat által a dolgozó javára kötött élet- vagy balesetbiztosítási szerződés alapján kapott összeget, valamint — a nem a vállalat által kötött, élet-, baleset- és nyugdíjbiztosítás kivételével — az egyéb biztosítás 430