Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 3. kötet, 1966-1967 (Budapest, 1968)

az árokba vezette a vontatót, amely ennek következtében felborult, M. I. az így elszenvedett sérülései folytán a helyszínen meghalt. A bíróság ítéletével bűnösnek mondotta ki az alperest foglalkozás körében elkövetett halált okozó gondatlan veszélyeztetésben és társadalmi tulajdon gondatlan megrongálásában, és ezért jogerősen egyévi és nyolchónapi szabadságvesztésre, valamint ötévi időtartamra a foglalkozástól való eltiltásra ítélte. A járásbíróság elsőfokon jogerőre emelkedett ítéletével kötelezte a felperesi munkáltatót, hogy néhai M. I. gyermekei után havi 505—505 Ft járadékot fizessen 16. életévük betöltéséig vagy keresőképességük eléréséig, az özvegy részére pedig havi 250 Ft-ot. A járási ügyészség kezdeményezésére a felperes igazgatója a munkaügyi döntőbizottsághoz fordult az alperes anyagi felelősségének megállapítása végett. A munkaügyi döntőbizottság határozatával egyévi átlagkeresetének 50%-a erejéig kötelezte kártérítésre az alperest, úgy, hogy ezt a kártérítést a havi illetményéből az alapkeresete 10%-áig terjedő részletekben kell levonni. Az alperes ugyanis szabadságvesztésének kitöltése után újból a felperes alkalmazottja mint permetezőmester. A döntőbizottság határozata ellen mindkét fél felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő. A felperes egyévi átlagkereset megfizetésére kérte kötelezni az alperest, míg az utóbbi a kártérítés alóli mentesítését kérte. A bíróság határozatával mindkét fél felülvizsgálati kérelmét elutasította. A határozat indokolása utal az Mt. 121. §-ának (1) bekezdésére, az Mt. V. 187. §-ának (4) bekezdésére, valamint a 189. § (1) és (2) bekezdésére. E rendelkezésekre is figyelemmel azt a következtetést vonta le, hogy a döntőbizottság helyesen mérlegelte az alperes javára figyelembe vehető körülményeket, és helyesen járt el, amikor az alperes kártérítési felelősségét egyévi átlagkeresetének 50%-ában állapította meg. A határozat ellen emelt törvényességi óvás alapos. Az ítélkezési gyakorlat következetes abban a tekintetben, hogy az Mt. V. 187. §-ának (4) bekezdésében említett egyévi átlagkereset megállapításánál a dolgozónak a károkozás idején volt átlagkeresetét kell figyelembe venni. A felperes a bíróság előtt tartott tárgyaláson előadta, hogy az alperes egyévi átlagkeresete 15 120 Ft, és kártérítésként ennek a megfizetésére kérte kötelezni. A felperes szerint a teljes kár 120 960 Ft. A csatolt kimutatás szerint az alperes átlagkeresete havi 1260 Ft. Az átlagkereset összegére e szerint két különböző adat áll rendelkezésre. Az egyik az 1965-ben történt új alkalmazásban elért havi 1622 Ft-on alapuló évi 19 464 Ft, a másik a károkozás idején volt havi 1260 Ft-on alapuló évi 15 120 Ft átlagkereset. Az alperes anyagi felelősségét az 1965. évi, tehát a magasabb átlagkereset alapján határozták meg 9732 Ft-ban. Á kerületi bíróság azonban figyelmen kívül hagyta azt, hogy a kártérítés összegének megállapításánál a károkozáskori átlagkeresetet kell figyelembe venni. Törvénysértő módon hagyta tehát helyben a munkaügyi döntőbizottság határozatát, és vette tudomásul az annak alapján kiszámított kártérítési öszszeget. Emellett a teljes kár összegének megállapítását is elmulasztotta. A 414