Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 3. kötet, 1966-1967 (Budapest, 1968)

A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. Az ítéleti indokolást kiegészítette azzal, hogy a 15/1957. (III. 7.) Korm. sz. rendelet (Vhr.) 138. §-a szerint a „személyi tulajdonban levő szabad rendelkezésű lakást akkor sem lehet igénybe venni, ha az a tulajdonos vagy a bérlő jogos lakásigényét meghaladja". Ezen általános szabály alól kivételt jelent a Legfelsőbb Bíróság XVI. sz. polgári elvi döntése E) pontjának (3) bekezdésében foglalt az a megállapítás, amely szerint igénybe lehet venni a bérlő jogos lakásigényét meghaladó lakrészt, mégpedig az 1953. április 1. napja előtt épült, három szobásnál nem nagyobb házban levő lakásban 1956. november 1. napját megelőzően keletkezett bérleti jogviszony esetén. Az elvi döntésben kifejtettek azonban az adott esetre nem vonatkoznak. Az R. 72. §-a szerint ugyanis az állami tulajdonban állott házat — amely adásvétel útján került személyi tulajdonba — a jelen rendelet alkalmazása szempontjából úgy kell tekinteni, mintha az 1953. április 1. napja után épült volna. E rendelkezés folytán az elvi döntés szerinti egyik előfeltétel hiányzik. Ezenkívül a ház a három szobát meghaladja, továbbá az alperes bérleti jogviszonya 1956. november 1. napja után keletkezett, mert ezt követően lakáscsere útján került ebbe a lakásba. A jogerős ítéletek ellen emelt törvényességi óvás alapos. A perbeli ingatlan mindaddig, amíg azt a felperes nem vásárolta meg, társadalmi tulajdonban állott, a bérleti jogviszony kiutalás alapján jött létre [R. 3. § (1) bek.]. Az alperes tehát kiutalás alapján jogosult a lakáshasználatra, bérleti jogviszonyára — többek között a lakásigény mértékére is — az R. és a Vhr. rendelkezései az irányadók. Az alperes bérleti jogviszonyának tartalmát nem változtatta meg az, hogy a felperes a házingatlant az államtól megvette, mert a bérleti jogviszonya ezt követően is változatlan tartalommal folyik tovább. így reá vonatkozólag alkalmazni kell a jogos lakásigény mértékére irányadó rendelkezést ÍR. 12. §, Vhr. 24—30. §), valamint a Vhr. 129. §-ában foglalt rendelkezést is, amely a jogos lakásigény mértékét meghaladó lakrész igénybevételére lehetőséget ad. A felperes vonatkozásában, aki tulajdonosa a perbeli ingatlannak, azt kell alapul venni, hogy a lakóépület az R. 72. §-ában, valamint az R. 71. §-a (1) bekezdésének a) pontjában foglalt rendelkezés szerint az ő szabad rendelkezése alatt áll. E szabad rendelkezési jog alapján pedig a felperes a Vhr. 129. §-a és a XVI. sz. polgári elvi döntés E) pontja szerint az alperes jogos lakásigényét meghaladó lakrészre igényt tarthat. [P. törv. III. 20 749/1966. sz., BH 1967/4. sz. 5257.] 212. A bérlő a cserelakás felajánlása mellett közölt felmondást nem köteles elfogadni akkor, ha a felajánlott lakás elfogadása lakbérpótlék fizetési kötelezettséggel és egyes lakrészek igénybevételi lehetőségével járna számára [35/1956. (IX. 30.) MT sz. r. 37., 62., 75. §, 28/1963. (X. 12.) Korm. sz. r. 3. §]. A perbeli ház magasföldszintjén levő 3 szoba-hallos, összkomfortos öröklakás bérlője 1941 óta az alperes, illetve néhai férje volt, aki az egyik utcai szobát orvosi rendelőként, a hallt pedig várószobaként rendezte be, és használta. A lakásban a néhai a jogutódként perbevont al299