Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 3. kötet, 1966-1967 (Budapest, 1968)

kiegészítő, módosító és végrehajtó jogszabályok rendelkezései az irány­adók. Ezzel összhangban a Ptk. 451. §-ának (4) bekezdése akként ren­delkezik, hogy ha jogszabály kivételt nem tesz, a lakásbérlet szabá­lyait kell megfelelően alkalmazni a termelőmunka folytatásához szük­séges helyiségek stb. bérletére is. A fentiek szerint a perbeli helyiség bérletének a megszűnésére nem a dologbérletnek, hanem a lakásbérletnek a szabályai az irányadók. Tény, hogy az alperes a felperes által 1964. október 5. napján hozzá intézett írásbeli felmondást 1965. január 1. napjára elfogadta. A 15/1957. (III. 7.) Korm. sz. rendelet 59. §-a értelmében azonban, ha a bérlő a felmondást írásban elfogadta, de a bérleményt nem üríti ki, a bérbeadó a felmondási idő lejártát követő 15 napon belül a bérlő írásbeli nyilatko­zatának bemutatásával kérheti a lakásügyi hatóságtól a végrehajtás elrendelését. Ha a bérbeadó ezt elmulasztja, a felmondás érvényét veszti. Miután a felperes felmondását az alperes 1965. január 1. napjára el­fogadta, és miután az alperes a helyiséget erre az időre nem ürítette ki, ezt követő 15 napon belül a felperesnek meg kellett volna tennie az előbb ismertetett lépéseket jogai érvényesítése érdekében. Ehelyett kö­zel 10 hónap után fordult keresettel a bírósághoz. Erre tekintettel a fel­peres felmondása érvényét vesztette, és a bérleti jogviszony most már csak a jogszabályban előírt felmondási okok valamelyikének megvalósu­lása esetén és csak az előírt alakiságok megtartása mellett mondható fel újra. Erre tekintettel törvénysértéssel állapította meg a járásbíróság, hogy a vitás helyiségben üzemelő darálóra vonatkozó bérleti jogviszony meg­szűnt, és törvénysértéssel kötelezte az alperest a helyiség kiürítésére. [P. törv. III. 20 754/1966. sz., BH 1967/3. sz. 5219.] 193. A tartási, életjáradéki és az öröklési szerződésre vonatkozó sza­bályok kiegészítéséről szóló 1967. évi 2. számú tvr.-tel, a tartási, az élet­járadéki és az öröklési szerződéssel kapcsolatos hatósági feladatokról szóló 7/1967. (II. 26.) Korm. számú rendelettel, valamint a lakásbérlet­ről szóló 35/1956. (IX. 30.) MT számú és a végrehajtása tárgyában ki­adott 15/1957. (III. 7.) Korm. számú rendelet egyes rendelkezéseinek módosításáról és kiegészítéséről szóló 8/1967. (II. 26.) Korm. számú ren­delettel érintett egyes polgári kollégiumi állásfoglalások felülvizsgálata. 2. A 835. számú polgári kollégiumi állásfpglalás [BH 1962/12, PJD I. 259, 348. sorsz.] a 35/1956. (IX. 30.) MT számú rendeletnek a 8/1967. (II. 26.) Korm. számú rendelet 2. §-ával megállapított 31/A. §-a, vala­mint a 7/1967. (II. 26.) Korm. számú rendelet 1. és 2. §-a folytán tárgy­talanná vált. 3. A 844. számú polgári kollégiumi állásfoglalás [BH 1963/6, PJD I. 260. sorsz.] a 35/1956. (IX. 30.) MT számú rendeletnek a 8/1967. (II. 26.) Korm. számú rendelet 3. §-ával megállapított 31/B. §-a folytán tárgyta­lanná vált. [PK 927. sz., BH 1967/8. sz.] 18* 275

Next

/
Thumbnails
Contents