Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 3. kötet, 1966-1967 (Budapest, 1968)

igény a táppénz vonatkozásában már nem törvényi engedmény alapján fennálló, hanem önálló igény, éppen úgy, mint a 67/1958. (XII. 24.) Korm. sz. rendeletnek a 11/1963. (V. 11.) Korm. sz. rendelet 18. §-ával módosított 95. §-a alapján a nyugellátás megtérítése iránt a társadalombiztosítási szervek által támasztható igény. A Legfelsőbb Bíróság Polgári Kollégiumának a 898. sz. állásfoglalásával módosított 854. sz. állásfoglalásában kifejtettek szerint a beleset következtében munkaképtelenné vagy csökkent munkaképességűvé vált személy által kártérítés címén igényelt járadék összegének meghatározása szempontjából a baleset előtti átlagkereset és a dolgozók társadalombiztosítási nyugdíjáról szóló jogszabályok alapján folyósított társadalombiztosítási nyugellátás (nyugdíj) között mutatkozó különbözetet kell olyan kárnak tekinteni, amelyet a balesetért felelős személy a felelőssége és a járadékot igénylő személy munkaképességcsökkenése arányában — a kármegosztásra is tekintettel — megtéríteni köteles. A kártérítés összegének a meghatározásánál az előbbiek szerint kell figyelembe venni a dolgozók betegségi biztosításáról szóló jogszabályok alapján folyósított segélyezési költségeket (táppénzt) is. A másodfokú bíróság akkor járt volna el helyesen, ha a felperes javára keresetveszteség címén a táppénzes időben töltött egy év alatt elérhető átlagkereset s a ténylegesen felvett táppénz közötti különbözetnek a 60%-át ítéli meg, illetőleg ennek megfelelően felemeli a marasztalási összeget, a járadékra vonatkozó részében pedig helybenhagyja az elsőfokú bíróság ítéletét, mivel a felperes átlagkeresete és nyugdíja közötti különbözet 60%-a meghaladja a felperes által járadék címén követelt havi 500 Ft-ot. Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a másodfokú bíróság ítéletének azt a rendelkezését, amellyel a felperesnek a táppénzes időben felmerült keresetvesztesége megtérítésére vonatkozó részében a keresetet elutasította, és az elsőfokú bíróság által megítélt járadékot havi 196 Ft-ra leszállította, hatályon kívül helyezte. Az elsőfokú bíróság ítéletének a táppénzes időre vonatkozó rendelkezését megváltoztatva, arra kötelezte az alperest, hogy 1962. augusztus 22-től 1963. október l-ig terjedő időre keresetkiesés címén 9040 Ft-ot fizessen meg, mert a 60—40%-os kármegosztási aránynak a másodfokú bíróság által megállapított havi 2850 Ft-os átlagkeresetnek és a felvett táppénzösszegnek a figyelembevételével ez a marasztalási összeg adódik. A 890. számú polgári kollégiumi állásfoglalás szerint az átlagkereset figyelembevételénél a 3%-os nyugdíjjárulék levonásának nem volt helye. Az elsőfokú bíróság ítéletének az 1963. október 1. napjától megállapított havi 500 Ft járadék fizetésére vonatkozó rendelkezését helybenhagyta, mert az említett kármegosztási arány és átlagkereset nyomán a rokkantsági nyugdíjon felüli keresetkiesés a keresetbe vett havi 500 Ft-ot még meg is haladja. [P. törv. I. 20 481/1967. sz., BH 1967/12. sz. 5531.] 157. Baleseti járadékkövetelés esetén az elévülési idő a járadékkövetelés egészére, tehát a jövőben lejáró részletekre vonatkozóan is egységesen akkor kezdődik, amikor a baleset folytán bekövetkezett munka234