Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 3. kötet, 1966-1967 (Budapest, 1968)

sának hiánya miatt), az eset körülményeihez képest a Ptk. 361. §-ának (3) bekezdése alapján kerülhet esetleg sor az állam javára marasztalásra, b) A nevelési célból következik, hogy a bíróság az állam javára marasztalással nem idézhet elő a szocialista igazságérzetet sértő helyzetet. Ezért mérlegelni kell azt is, hogy a szankció alkalmazása — figyelemmel az eset összes körülményeire, így a felek magatartására felróhatóságának a súlyára is — nem vezet-e igazságtalan eredményre. Az állam javára marasztalással elérni kívánt jogpolitikai célt nyilvánvalóan nem szolgálja helyesen az olyan bírósági határozat, amelynek eredményeként — a magatartás minden következményét számbavéve — nagyobb hátrány éri, vagy esetleg egyedül éri hátrány azt a felet, akinek a magatartása kevésbé felróható, mint a másiké. Az állam javára marasztalás tárgyában való döntésnél a büntetőjogi következményeket sem lehet figyelmen kívül hagyni. A büntetőjogi és polgári jogi szankciók egymásra tekintet nélküli halmozása a bírósági határozat nevelő hatását gyengítheti, vagy megsemmisítheti. Egyáltalán nem kerülhet sor az állam javára marasztalásra az olyan szolgáltatás (gazdagodás) tekintetében, amelynek a felektől való elvonása elkobzást elrendelő, a vagyoni előny értékének megfelelő összeg, illetőleg elkobzás alá eső érték megfizetésére kötelező büntető bírósági határozat útján már megtörtént. A kétszeres elvonás — még ha különböző jogszabályok alapján történnék is — nem volna összeegyeztethető az intézmény jellegével és céljával. Ez az eset forog fenn akkor, ha az elkobzás, illetőleg a kapott előny értékének megfelelő összeg megfizetésére kötelezés a Btk. 154., illetőleg 235. §-a alapján történt. De hasonló a helyzet abban az esetben is, amikor a büntető bíróság az elkobzás, illetőleg az elkobzás alá eső érték megfizetése felől a Btk. 250. §-a alapján döntött. Igaz ugyan, hogy ilyen esetben a Btk. 250. §-ának (5) bekezdése értelmében a bíróság az elkobzás, illetőleg az elkobzás alá eső érték megfizetésére kötelezés kimondását egészben vagy részben mellőzheti, de ilyenkor sincs helye annak, hogy a büntető bíróság által mellőzött elkobzás, illetőleg az elkobzás alá eső érték megfizetésére kötelezés tekintetében a polgári bíróság eltérően rendelkezzék. Más szóval, amit a büntető bíróság a Btk. 250. §-a alapján méltányosságból elengedett a vádlottnak, azt a polgári per bírósága nem veheti el tőle az állam javára marasztalás útján sem. A fentiekből az is következik, hogy ha a jogszabályok értelmében a szolgáltatás elkobzásának is helye lehet, a polgári per bírósága az állam javára akkor sem marasztalhat, ha a bűnügyi ítélkező bíróság annak sorsa felől már korábban — érdemben — határozott. Ha a büntető eljárás még nem fejeződött be, a polgári per bírósága akkor jár el helyesen, ha a pert a Pp. 152. §-a alapján felfüggeszti és az állam javára marasztalás tárgyában csak a büntető eljárás jogerős befejezése után határoz. Hasonlóképpen célszerű eljárni akkor is, ha büntető eljárás még nem indult, de a polgári per bírósága a fennforogni látszó bűntett miatt a Be. 98. §-ának megfelelően feljelentést tett. 126