Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 2. kötet, 1963-1965 (Budapest, 1966)

A jogerős ítélet ellen emelt törvényességi óvás alapos. A járásbíróság helyesen utal a Legfelsőbb Bíróság XVI. sz. polgári elvi döntésében kifejtett irányelvekre, amely szerint abban a kérdésben, hogy a felajánlott cserelakás megfelelő-e, a bíróság a teljes tényállást hivatalból is köteles felderíteni. A megállapított tényekből azonban helytelenül jutott arra a következte­tésre, hogy a felajánlott cserelakás megfelelő. Egymagában az a körülmény, liogy a felajánlott lakás száraz, a másik pedig nedves, még korántsem dönti el a megfelelőség kérdését. Az "alperesek által bérelt lakásnak a szobája 25, a konyhája 18, az elő­szobája pedig 3,6 m2 alapterületű. Ezzel szemben a felajánlott cserelakás szobája 18,5, a konyhája 11,5 m2 alapterületű, előszobája pedig nincs. Az alpereseknek 6 kiskorú gyermekük van, akik közül a legidősebb 13 éves, a legfiatalabb pedig 6 éves. A nyolctagú család érdekeit igen súlyosan sérti, ha a jogos lakásigényüknél egyébként is jóval kisebb lakásukat egy 16 m2-rel kisebb lakásra el kellene cserélniük. Ezen nem változtat az a kö­rülmény sem, hogy az alperesek által lakott szobának az északi és keleti oldala nedves, mert a hiányos tetőzet kijavítható, az istálló párássága pedig kiküszöbölhető. Az alperesekre ez jóval kisebb hátrányt jelent, mint az, hogy ha jelentősen kisebb lakásba kell költözniök. Az alperesek családtagjainak száma tehát feltétlenül- azt indokolja, hogy a felajánlott cserelakás alapterülete legalább a meglevő vagy ennél nagyobb alapterületű legyen. A felajánlott lakás hátrányát jelenti az is, hogy jelentősen alacsonyabb, mint az alperesek jelenlegi lakása, ami a lakás légköbméterében is lényeges eltérést jelent. Már pedig egy kis lakásban, ahol a családtagok száma nagy, — ez is fontos tényező. (P. törv. III. 21 1964. sz. BH 1965/5. sz. 4444.) 299. Személyi tulajdonban levő lakás bérleti jogviszonyának felmondása megfelelő cserelakás ellenében [35/1956. (IX. 30.) MT sz. r. 62. és 72. §, 15/ 1957. (III. 7.) Korm. sz. r. 130. §, XVI. sz. polgári elvi döntés]. A felperes azzal az indokolással, hogy a saját tulajdonát képező ingatlan­részbe maga kíván beköltözni, az alperesek bérleti jogviszonyát a 35/1956. {IX. 30.) MT sz. rendelet 62. §-ának (1) és (2) bekezdésében, valamint a 72. §-ában foglaltakra hivatkozva felmondotta. Cserelakásként felajánlotta az alperesek részére a kétszoba-személyzeti szobás lakását s egyben igazolta, hogy ez utóbbi lakást a lakásügyi hatóság hajlandó cserelakásként az al­peresek részére kiutalni. Az alperesek a felmondást nem fogadták el. Álláspontjuk szerint a fel­ajánlott cserelakás nem megfelelő. Az elsőfokú bíróság a felmondást a felajánlott cserelakás ellenében érvé­nyesnek mondotta ki. Ezt az ítéletet a másodfokú bíróság helybenhagyta. A jogerős ítélet ellen emelt törvényességi óvás alapos. A 35/1956. (IX. 30.) MT sz. rendelet 62. §-a szerint a személyi tulajdonban levő, tanácsi rendelkezés, valamint a szabadrendelkezés [75. § (3) bekezdés] alatt álló lakás tulajdonosa a lakásra létesített bérleti jogviszonyt — meg­felelő cserelakás ellenében — felmondhatja, ha a lakásra maga, vagy egye­336

Next

/
Thumbnails
Contents