Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 2. kötet, 1963-1965 (Budapest, 1966)

pedig lakáscsere esetén az albérlőről is gondoskodni kell. Ez a gondoskodás azt jelenti, hogy ha az albérlő részére közös megegyezéssel más megfelelő albérletet nem biztosítottak, illetőleg a bérlő a 35/1956. (IX. 30.) MT sz. rendelet 44. §-a (2) bekezdésének b) pontja* alapján felmondási jogát nem gyakorolja, a bérlőnek olyan cserelakásra van igénye, ahol az albérlője is megfelelően elhelyezhető. Nincs szükség arra, hogy a bíróság a felmondást érvényesnek kimondó ítéletében külön is intézkedjen az albérlő elhelyezéséről. Az albérlő érdekeinek figyelembevétele az érdemi döntésre hat ki abban az értelemben, hogy a felmondás érvényesnek mondható-e ki. Érvényesnek kimondás esetén a felmondás — külön intézkedés nélkül is — kihat a bérlővel együttlakó családtagokra és az albérlőre. D) A megszokott lakóhelyhez való ragaszkodást az életviszonyok indokolják. Ezért a bérlőt — hozzájárulása nélkül — lakóhelyével nem azonos helységben levő cserelakás elfogadására akkor sem lehet kötelezni, ha a felajánlott cserelakás a bérlő munkahelyével azonos helységben van. Az államigazgatásilag egységes Nagy-Budapest igen nagy területen fekszik, vannak egymástól igen messze fekvő kerületei is. Egyes kerületek nagyvárosi, más kerületek vidéki, sőt falusi jellegűek. Lényeges különbségek vannak az egyes, egymástól távoleső kerületek között közlekedési, kulturális, egészségügyi, éghajlati, bevásárlási és sok más egyéb szempontból is, amelyek indokolttá teszik, hogy a bérlő a maga megszokott kerületéhez ragaszkodjék. Természetesen indokolatlan ez a ragaszkodás akkor, ha a felajánlott cserelakás, a közlekedési viszonyokat is figyelembe véve aránylag nem nagy távolságú, azonos jellegű kerületben fekszik. Ezért a bíróságnak minden esetoen különös gondctel kell vizsgálnia: kellő alappal bírt-e a bérlőnek az az ellenvetése, hogy a más kerületben levő cserelakás elfogadása reá nézve méltánytalansággal járna. E) A 15/1957. (III. 7.) Korm. sz. rendelet 129. §-a szerint, ha a személyi tulajdonban levő tanácsi rendelkezés alatt álló lakásban lakó bérlő jogos lakásigényének mértéke csökken és ezáltal a lakásban igénybevehető lakrész van, a tulajdonos e lakrészre igényt tarthat és ebben az esetben a 35/1956. (IX. 30.) MT sz. rendelet 37. §-ának (1) bekezdésében biztosított jog (társbérlő személyének meghatározása, lakás elcserélése) a bérlőt nem illeti meg. E rendelkezés tehát azt a jogot biztosítja a személyi tulajdonban levő, tanácsi rendelkezés alatt álló lakás tulajdonosának, hogy ha a lakás terjedelme — időközi változás folytán — már meghaladja a bérlő jogos lakásigényét (indokolt lakásszükségletét) és ha az által a lakás egy része igénybevehetővé válik, erre a lakrészre, a bérlő társbérlő választási és lakáscserélési jogának kizárásával, a tulajdonos igényt tarthasson. Kétségtelen, hogy a tanácsi rendelkezés alatt álló lakás személyi tulajdonosa ezt az igényét a bíróság előtt perrel nem érvényesítheti, hanem csak a lakásügyi hatóság előtt államigazgatási úton. A lakásügyi jogszabályok rendelkezései részletesen szabályozzák egyrészt a bérlő jogos lakásigényének a mértékét, másrészt azt is, hogy a jogos lakásigény mértékét meghaladó lakrész milyen feltételek mellett vehető igénybe. E rendelkezésekre tekintettel — a 15/1957. (III. 7.) Korm. sz. rendelet 129. §-a * A 35/1956. (IX. 30.) MT sz. r. 44. §-a (2) bekezdésének b) pontját a Ptké. 96. §-a hatályon kívül helyezte, helyébe a Ptk. 448. §-a (1) bekezdésének a) pontja lépett. 326