Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 1. kötet, 1953-1963 (Budapest, 1964)

már ez okból is törvénysértő a kerületi bíróságnak a haszonkölcsön szabályainak értelemszerű alkalmazásával hozott marasztaló döntése. A haszonkölcsön-szerződésnek ugyanis szükségszerű forgalmi eleme az ingyenesség (Ptk. 583. §), már pedig a per eddigi adataiból ez megnyugtatóan nem volt megállapítható. A tárgyalási jegyzőkönyv nem tartalmaz utalást arra, hogy az alperesek rendelkeztek-e a perbeli lakásra vonatkozó tanácsi kiutaló határozattal. Ilyen irányú kérdés feltevése sem tűnik ki a jegyzőkönyvből, már pedig a tényállásnak ez irányban való tisztázása nem lett volna mellőzhető, mert ha az alperesek esetleg hatósági kiutalás alapján is jogosultak a perbeli lakás használatára, úgy ez a körülmény szintén bérleti jogviszonyra mutat, a bérleti viszony pedig csak a 35/1956. (IX. 30.) MT sz. rendeletben meghatározott esetekben, s csak az ott írt alakszerűségek betartása mellett szüntethető meg, viszont az adott esetben a felmondás ezeknek a feltételeknek nem felelt meg. (P. törv. 21.292/1961. sz., B. H. 1962/3. sz. 3132.) 61. Jóhiszemű ingatlanbirtokos beruházási költségeinek megtérítése és a hasznokért való felelőssége (Ptk. 194. §). Az alperesnek az államigazgatási hatóság 1948-ban tulajdonul juttatta a 77/a. számú házingatlant. Ennek birtokába azonban nem helyezték, mert a házban akkor H. M. lakott. Ilyen körülmények között az alperes használatába a 77/b. szám alatti házingatlant adták, amelyben az alperes azóta is lakik. H. M. a községből eltávozott, s a 77/a. szám alatti házingatlant átengedte a felpereseknek, akik oda 1950 márciusában költöztek be, majd rövidesen az ingatlan állagát óvó tatarozási, javítási munkákat végezték és ott gazdasági épületeket is emeltek. Az alperes állította ugyan, hogy már kezdettől fogva szorgalmazta a juttatási határozatnak megfelelő birtokba helyezését, megbízható adatok azonban csak arra vannak, hogy í]yen kérelemmel 1954-ben fordult az illetékes államigazgatási hatósághoz. Vitássá vált, hogy melyik ingatlant juttatták az alperesnek, végül megállapították, hogy a tulajdonjoga változatlanul a 77/a. szám alatti ingatlanra áll fenn, azonban ezután sem helyezték annak birtokába. A felperesek a keresetükben beruházásaik megtérítése fejében az alperest 11 000 Ft megfizetésére kérték kötelezni. Az elsőfokú bíróság arra kötelezte az alperest, hogy a 77/a. szám alatti ingatlannak részére történő birtokba adásával egyidejűleg fizessen meg a felpereseknek 6347 Ft-ot. A másodfokú bíróság az alperes által fizetendő marasztalási összeget 11 000 Ft-ra felemelte. A másodfokú bíróság ítéletét a Legfelsőbb Bíróság elnöke törvényességi óvással támadta meg. Helytálló az óvás abban a tekintetben, hogy kártérítés címén a,z alperes nem lett volna marasztalható. A felperes követelése csak a Ptk. 193, illetőleg 194. §-án alapulhat. A felperesek kereseti követelése nem idő előtti. A perben a felperesek akként nyilatkoztak, hogy a perbeli igényük kielégítése után hajlandók kiköltözni az alperes tulajdonát képező házból. 78