Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 1. kötet, 1953-1963 (Budapest, 1964)

151. Az I. r. alperes rendőrszakaszvezető a perbeli napon parancsra, szolgálati ügyben Cs. községbe kerékpározott. Feladata nyomozási cselekmény elvégzése volt. A nyomozást a délelőtti órákban befejezni nem tudta. A déli órákban a közeli, mintegy 2 km távolságban fekvő N. községbe indult azzal a céllal, hogy az ott lakó nagyanyjánál megebédeljen és délután visszatérve Cs. községbe ott a nyomozást tovább folytassa. N. községben a felperes kutyája a nyitott kapun kirohant, s az I. r. alperest mintegy 70 méteren keresztül ugatva követte. Az I. r. alperes ekkor leszállt kerékpárjáról, elŐAsette szolgálati revolverét, s azzal a kutyára lőtt. A lövedék azonban nem a kutyát, hanem a felperest találta el, aki életveszélyes sérülést szenvedett. A felperes munkabérveszteségének és a balesettel kapcsolatos kiadásainak megtérítésére kérte az I. r. alperest, mint károkozót, a II. r. alperest pedig mint szolgálati felettes szervet egyetemlegesen kötelezni. Az I. r. alperest a katonai bíróság jogerős ítéletével bűnösnek mondotta ki lőfegyverrel gondatlanul megvalósított élet és testi épség veszélyeztetésének bűntettében. A járásbíróság az alpereseket egyetemlegesen marasztalta; a II. r. alperes egyetemleges marasztalását elismerésére alapította. Az ítélet jogerőre emelkedett. A legfőbb ügyész az ítéletnek a II. r. alperes egyetemleges marasztalására vonatkozó része ellen törvényességi óvással élt. A Legfelsőbb Bíróság osztja azt az óvásban kifejtett álláspontot, hogy az alkalmazottért való felelősség előfeltétele az, hogy a károkozó a tevékenységét alkalmazotti munkakörében, vagy hatáskörében fejtse ki. Egyetért azzal is, hogy a magát határozottan és kétségtelenül munkakörén kívül helyező alkalmazott károkozó cselekményéért a munkáltatót felelőssé tenni nem lehet. Az alkalmazottért való felelősség elhatárolása tekintetében azonban esetenként nehézséget okozhat, hogy a károkozás alkalmazotti, vagy magánemberi minőségben történt-e. A határeseteknél szorgosan és tüzetesen kell vizsgálni, hogy a kárért a munkáltató helytállni köteles-e. Általában ha az alkalmazott az előírt munka végzése, feladat teljesítése közben okoz kárt harmadik személynek, a Ptk. 348. § (1) bekezdés szerinti, államigazgatási jogkörben pedig a Ptk. 349. § szerinti felelősség szabályait kell alkalmazni. Ez következik a Ptk. 348. § (1) bekezdéséhez fűzött miniszteri indokolásból, mely szerint az alkalmazott által okozott kárért való helytállás azon az elvi alapon nyugszik, hogy a megbízott, a képviselő és az alkalmazott elsődlegesen a megbízó, a képviselt, illetőleg a munkáltató érdekében jár el. Az adott esetben a káreset körülményeit vizsgálva a Legfelsőbb Bíróság arra a megítélésre jutott, hogy az I. r. alperes a károkozó magatartását munkakörében, közelebbről államigazgatási jellegű tevékenysége körében eljárva okozta. Szolgálati kiküldetésben, szolgálati idejének tartama alatt, szolgálati fegyverével adta le meggondolatlanul és elővigyázat nélkül a lövést, ami a balesetet előidézte. Az I. r. alperes józan állapotban, abban a feltevésben, hogy neki, mint rendőrnek joga van a falu szélső házától 70 m-re kóborló kutyát lelőni, vette elő és sütötte el fegyverét. A károkozó cselekmény tehát nem duhajkodásból, hanem jogkör kötelességszegő gyakorlásából eredt. 152 \