Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 1. kötet, 1953-1963 (Budapest, 1964)

de amelyekért a károsult harmadik személlyel szemben a munkáltatónak kellene helytállania. E kérdés megoldásánál a törvény céljából és a szocialista munkaviszony természetéből kell kiindulni. A törvénynek az volt a célja, hogy a munkakörben vagy hatáskörben okozott kárért — a szándékos bűncselekménnyel történt károkozás kivételével — a munkavállalót egyáltalán ne, a magánmunkavállalót pedig csak behajthatatlanság esetén lehessen felelőssé tenni. A károsulttal szemben a felelősség egész terhét viselje a munkáltató, a kettőjük közötti viszony pedig az Mt. V. 191. §-ának szabályai szerint rendeződjék. A munkaviszonynak a szocialista társadalomban betöltött szerepével és új tartalmával nemcsak az nem fér össze, hogy a munkáltató a jogszabályban előírt kötelezettségeknél súlyosabb terhet rójon a munkavállalóra, hanem az sem, hogy a munkavállaló ilyen többlet terhet önként vállaljon magára. A belső viszonyt illetően ezt az elvet juttatja kifejezésre a P. K. 18. számú állásfoglalás, amely szerint érvénytelen az a megállapodás, amelyben a munkaviszonyban álló dolgozó a törvényes feltételek hiányában egy havi munkabérénél nagyobb összegű leltárhiány megtérítésére vállal kötelezettséget, továbbá a P. K. 796/71. számú kollégiumi állásfoglalásnak (B. H. 1961. évi 5. száma) az a megállapítása, hogy a munkaviszonnyal kapcsolatban harmadik személy a dolgozóért, illetőleg az általa esetleg okozandó kárért nem vállalhat anyagi felelősséget (kezességet). % A felvetett kérdés megoldása azon dől el, hogy a Ptk. 348. §-a az azzal ellentétes megállapodás érvényességét kizárja-e vagy sem. Nem kétséges, hogy a Ptk. 348. §-ának rendelkezése a Ptk. 200. §-ában foglaltak viszonylatában feltétlenül kötelező (kogens) jellegű, miután a 200. §-a csak a szerződésekre vonatkozó szabályoktól való eltérést engedi meg a szerződő felek számára, a Ptk. 342. §-ának (1) bekezdése pedig csak az egyébként felelős személy és a károsult viszonylatában oldja fel a feltétlenül kötelező erőt (kogenciát). Így az a megállapodás, amelyben a munkavállaló olyan kár megtérítését vállalja magára, amely nem őt, hanem a munkáltatóját terheli, jogszabályba ütközik. A jogszabályba ütköző szerződés pedig a Ptk. 200. §-ának (2) bekezdése szerint semmis. Semmis kötelezettségvállalás természetesen nemcsak a 348. § (1) bekezdésének, hanem a (2) bekezdésének az esetében is fennállhat, mégpedig akkor, ha a magánmunkavállaló az egyébként munkáltatóját terhelő kár megtérítését, annak ellenére magára vállalta, hogy a követelés a munkáltatóval szemben is behajtható lett volna. A munkáltató felelősségének elsődleges és kizárólagos voltából azonban az is következik, hogy a munkavállalónak a károsult harmadik személlyel szemben történt kötelezettségvállalását még abban a keretben sem lehet érvényesnek elismerni, amely keretben őt a munkáltatójával szemben megtérítési kötelezettség terheli. Ha a munkavállaló a Ptk. 348. §-ában foglaltak ellenére magára vállalt kártérítési kötelezettségét nem teljesíti és a károsult harmadik személy a teljesítést tőle peres úton követeli, a keresetet még akkor is el kell utasítani, ha a kötelezettségvállalás érvényességét az alperesként perbevont munkavállaló nem kifogásolja. A Ptk. 324. §-ának (1) bekezdése értelmében ugyanis 141