Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 1. kötet, 1953-1963 (Budapest, 1964)

résnek a szabálytalan átjárást az iparvágányon keresztül. A bekövetkezett baleset elsősorban az ő mulasztására vezethető vissza. A Legfelsőbb Bíróság megítélése szerint a baleset a II. r. alperesnek, az iparvágány üzembentartójának jogellenes tevékenységével oly mértékben függ össze, hogy felelősségének arányát a bekövetkezett kár 50%-ában kell megállapítani. A felperes és az I. r. alperes MÁV felelőssége azonos mérvű: a felmerült kárnak a II. r. alperes által nem viselt másik felét kötelesek megtéríteni, tehát az egész kár 25—25%-a erejéig felelnek. (Legf. Bír. Pf. I. 22.244/1960. sz., B. H. 1961/10. sz. 2978.) 130. Felelősség fokozott veszéllyel járó tevékenység folytatása közben keletkezett baleseti kárért (Ptk. 345. §). A baleset akként következett be, hogy az alperes által fenntartott komp kezelésére alkalmazott révész, az éjszakai átkelést az éjszakai forgalom lebonyolítására rendszeresített ladikon bonyolította le a korahajnali órákban, amikor is túlterhelt csónakja az erős szélben felborult és a csónak utasai közül négyen a révésszel együtt a Dunába fulladtak. A felperes az említett baleset alkalmával meghalt K. J. és H. P. hozzátartozói részére megállapított özvegyi nyugdíj, illetőleg árvaellátás megtérítését kérte. Az alperes fellebbezésében sérelmezte az elsőfokú bíróság döntését, mert kártérítési felelősségét megállapította. A fellebbezés alaptalan. Helytálló az elsőfokú bíróságnak az az elvi kiindulási pontja, hogy fokozott veszéllyel járó tevékenységről van szó, mert a Dunán rendszeres átkelési csónakjárat fenntartása fokozott veszéllyel jár. Ehhez képest a Ptk. 345. §-ában foglalt szabályokat kell alkalmazni. Az alperes azt vitatta, hogy a kárt olyan elháríthatatlan ok idézte elő, amely a fokozott veszéllyel járó tevékenység körén kívül esik. Álláspontja szerint ilyen elháríthatatlan ok az erős vihar, amely a csónak felborulását okozta. Az adott esetben azonban nem lehet szó elháríthatatlan külső okról. Mindazt a körülményt figyelembe kell venni, ami a fokozott veszéllyel járó tevékenységgel kapcsolatban áll. Ilyen körülmény az is, hogy a szakértő szerint a csónak személyszállításra nem volt alkalmas, mert nem volt megfelelő mentő felszereléssel ellátva és a hét személlyel túl volt terhelve, mert méreteinek szem előtt tartása mellett azt legfeljebb 4—5 személlyel lehetett volna közforgalomban közlekedtetni. Amennyiben a csónak megfelelő mentőfelszeléssel el lett volna látva, az utasok megmenekülhettek volna, amit bizonyít az is, hogy az a két személy, aki megkapaszkodott a csónak fenékdeszkájában, illetőleg magában a csónakban, élve kikerült. A fokozott veszéllyel járó tevékenységgel szoros kapcsolatban van az is, hogy az utasok még kellő időben felhívták a révészt, hogy forduljon vissza, e felhívásnak azonban a révész nem tett eleget. A kár (a halálos baleset) elhárítható lett volna, ha a révész kellő körültekintéssel járt volna el. Ezek szerint a kárt nem elháríthatatlan ok idézte elő, s az alperes nem hivatkozhat a Ptk. 345. §-ának (2) bekezdésére. (Legf. Bír. Pf. IV. 20.219/1961. sz., B. H. 1962/1. sz. 3057.) 131. Felelősség magasfeszültségű elektromos távvezeték üzembentartása közben keletkezett kárért (Ptk. 345. §). 9* 131