Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 1. kötet, 1953-1963 (Budapest, 1964)

Az 1959. évi 7. sz. tvr. 14. §-ának (2) bekezdése szerint a tag kártérítés címén legfeljebb az előző évi egy tagra eső átlag munkaegység-részesedés értékének egy havi összege erejéig felel. Ha azonban a kárt szándékosan, vagy súlyos gondatlanságból idézte elő, vagy a károkozó magatartás bűncselekménynek minősül és emiatt ellene büntető eljárás indult, kártérítési felelőssége a kár teljes mértékéig terjedhet. Ezzel szemben a Ptk. 339. §-ának (1) bekezdése és 358. §-a a károkozót a teljes kárért teszi felelőssé. Míg azonban az Mt. V. 191. §-a a dolgozónak, az 1959. évi 7. sz. tvr. 14. §-ának (2) bekezdése pedig a termelőszövetkezeti tagnak a felelősségét —» mind a korlátolt, mind pedig a teljes felelősség körében — csak felső határként szabályozza, s ezen belül a károkozó által fizetendő kártérítés összegét a dolgozónak egész magatartása, a munkához való viszonya és szociális helyzete alapján, termelőszövetkezeti tagnál pedig a tvr. 14. § (3) bekezdésében és a 19/1959. (VII. 12.) FM sz. rendelet 27. §-ának (1) bekezdésében felsorolt körülmények körültekintő vizsgálata és értékelése alapján rendeli megállapítani, addig a Ptk. a károkozót elvileg a teljes kárért fennálló felelőssége alól részben is csak a 339. § (2) bekezdésében megállapított feltételek mellett engedi mentesíteni. A Ptk. 339. § (2) bekezdésének alkalmazása a munkajogi és termelőszövetkezeti anyagi felelősség körében nemcsak elvi akadályba ütközne, hanem gyakorlatilag is felesleges volna, mert a vállalati és a termelőszövetkezeti önigazgatás szerveinek, valamint az ilyen ügyekben eljáró bíróságnak enélkül is módjában áll a csak felső keretek között megállapított kártérítési felelősséget az eset körülményei által indokolt összegre csökkenteni. A munkavállalók és termelőszövetkezeti tagok által okozott károk megtérítésére irányuló, illetőleg azokkal kapcsolatos perekben a Ptk. 339. § (2) bekezdésére történt hivatkozás tehát elvi és gyakorlati szempontból egyaránt helytelen. Legalább ennyire helytelen, következményeiben pedig rendkívül káros azonban a Ptk. 339. § (2) bekezdésének kellő alap nélküli alkalmazása is. A törvény felhatalmazza ugyan a bírót, hogy a kárért felelős személyt a teljes kár megtérítésére fennálló felelőssége alól részben mentesíthesse, de nem belátásától függően, hanem csak rendkívüli méltánylást érdemlő körülmények alapján. A törvény szövege és az ahhoz fűzött miniszteri indokolás nem hagy kétséget afelől, hogy a törvényhozó a felelősségmérséklés jogát rendkívüli és kivételes eszköznek szánta, olyan méltánytalapságok kiküszöbölésére, amelyeket a közfelfogás feltétlenül szükségesnek tart. Minthogy a mi viszonyaink között a károkozás jelentős része társadalmi tulajdonban történik, a felelősség mérséklésének indokolatlan alkalmazása a társadalmi tulajdon fokozott védelmének a Ptk. 3. § (2) bekezdésében kinyilvánított alapelvével is ellentétben áll. A rendkívüli méltánylást érdemlő körülményeket meghatározni természetesen nem lehet, ezt a kérdést esetileg kell vizsgálni és eldönteni. Segítséget jelent etekintetben a törvény miniszteri indokolása. Annyit azonban indokolt kiemelni, hogy a felelősség mérséklését elvileg a károkozás szándékossága 114