Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 1. kötet, 1953-1963 (Budapest, 1964)

Az elsőfokú bíróság érdemben helyesen döntött, amikor a Ptk. 339. § (1) bekezdésében foglalt rendelkezés alapján az alperes kártérítési felelősségét megállapította. E felelősségnek a felperessel szembeni kizárására, vagy csökkentésére nem alkalmas a fellebbezésben felhozott az a körülmény, hogy a mások által jogosulatlanul épített vízkiemelő létesítmények is hozzájárultak a kár keletkezéséhez, s így az alperesen kívül esetleg ezek üzemeltetői is felelősséggel tartoznak a kárért. A Ptk. 344. § (1) bekezdése értelmében ugyanis, ha többen közösen okoznak kárt, felelősségük a károsulttal szemben egyetemleges. Az alperes egyetemleges kötelezettségénél fogva a Ptk. 337. § (1) bekezdése szerint pedig az egész szolgáltatással tartozik. (Legf. Bír. Pf. II. 21.334/1961. sz., B. H. 1962/11. sz. 3343.) 112. Felelősség olajozott úton bekövetkezett közlekedési bálesetből eredő kárért (Ptk. 339., 340., 348. §). Amikor a felperesi tehergépkocsi vezetője a kanyarból kiérve rátért a D. út egyenes szakaszára, észlelte ugyan, hogy az úttest ezen a szakaszon sötétebb színű, de azt, hogy az úttest olajozva van, már csak akkor ismerte fel, amikor néhány száz méter utat megtett és a gépkocsi feletti uralmat a jármű csúszkálása miatt részben elvesztette. Fékezéssel a kocsit a lejtős úton megállítani nem tudta, ezért nekivezette azt az egyik útmenti földbuckának azzal a szándékkal, hogy az majd fékezőként hat. Ezzel azt a nagyobb veszélyt kívánta elkerülni, amit a gépkocsinak a lejtős úton történt megszaladása jelentett volna. Elképzelése csak részben vezetett sikerre. A járművet sikerült ugyan lefékeznie és a nagyobb kárt elkerülte, de a gépkocsi felborult, a rajta levő textilszállítmány az úttestre zuhant és olajjal szenynyeződött, a gépkocsi pedig megsérült. Az úttest olajozását a II. r. alperes vállalat végezte. A munkavezető nem intézkedett afelől, hogy az olajozásra figyelmeztető útjelző táblát az olajozással csúszóssá tett útszakaszon kinthagyja. Munkálataik befejeztével a munka tartamára kihelyezett táblákat magukkal vitték. A felperesi tehergépkocsi nem sokkal az olajozás után ért a csúszóssá vált útrészre és bekövetkezett a baleset. Büntető eljárás indult a II. r. alperes munkavezetője és a felperesi tehergépkocsi vezetője ellen, azt azonban a bíróság a Btá. 56. §-ára figyelemmel megszüntette. A végzés indokolása szerint mindkét vádlott részéről mutatkozik ugyan némi gondatlanság, amely okozati összefüggésbe hozható a káresettel, de ez a gondatlanság nem olyan fokú, hogy bármelyik vádlottal szemben akár a legkisebb büntetés kiszabása is indokolt volna. A felperes keresetében az útfenntartó tanács vb. építési és közlekedési osztályát I. r., az út olajozását végző vállalatot pedig II. r. alperesként perelte az őt ért kár megtérítése iránt. Az elsőfokú bíróság 80—20%-os kármegosztást alkalmazva kártérítés fizetésére kötelezte a II. r. alperest. Az I. r. alperessel szemben a keresetet elutasította. Az ítélet ellen fellebbező peres felek közül a felperes teljes kára megfizetésére kérte kötelezni az alpereseket. A II. r. alperes a kereset elutasítását kérte. 105