Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 1. kötet, 1953-1963 (Budapest, 1964)

A szigorú lejárat egyik alesete tehát a feleknek a teljesítési határidőre vonatkozó megállapodásából folyik. A szerződések általában meghatározzák a teljesítési határidőt, ez azonban — amint a Ptk. 300. § (2) bekezdéséből is következik — még nem jelenti azt, hogy a határidő szigorú lejáratú. Ehhez ugyanis szerződéses többletkikötésre van szükség. Ezek szerint egymagában az a körülmény, hogy a szerződés a lejáratot naptári időben határozza meg, a lejáratot szigorúvá még nem teszi. Ehhez még külön határozott kifejezése szükséges annak — ha esetleg más szóhasználattal is, de egyértelműen —, hogy a teljesítésnek csakis a meghatározott időben és nem máskor, nem később kell történnie. Az adott esetben ilyen határidőről nem lehet szó. A szigorú lejárat másik alapesete a szolgáltatás felismerhető rendeltetéséhez kapcsolódik. Az adott körülmények között — figyelemmel a jelenlegi lakásviszonyokra és az abból folyó nehézkes lakásügyi eljárásra is — nem ismerhető fel a szerződéses szolgáltatásnak az a rendeltetése sem, hogy az egyik lakás kiürítésének csakis július 31-én — nem máskor — kellett volna megtörténnie. Mindebből következik, hogy a felek által kikötött határidő nem szigorú, hanem enyhe lejáratú, így pedig a Ptk. 300. § (2) bekezdésének utolsó mondata értelmében a felperesnek ahhoz, hogy a szerződéstől jogszerűen elálljon, előbb a teljesítésre megfelelő utólagos határidőt kellett volna szabnia az alperes részére. Csakis ennek eredménytelen eltelte esetén élhetett volna az elállási joggal. A felperes ezzel szemben utólagos teljesítési határidőt nem szabott, ellenkezőleg, július 21-én"már keresetet indított a vételár visszafizetése iránt. A felperes a perben érdekmúlásra is hivatkozott. — Azt, hogy érdekmúlás van-e, a szerződés természetére is figyelemmel objektív ismérvek szerint kell elbírálni és nem lehet teret engedni annak, hogy az egyik fél az érdekmúlás ürügyével utasíthassa vissza az egyébként még megfelelő időben felajánlott szolgáltatást. Éppen ezért — amint a Ptk. 300. §-ához fűzött miniszteri indokolás is kifejti — az érdekmúlás fennforgását szigorúan kell értelmezni. Az általában csak akkor következik be, ha a szerződés megkötésével elérni kívánt cél már nem valósítható meg. Az adott esetben a szerződéses cél az volt, hogy a felperes a házingatlan tulajdonjogának megszerzése mellett lakáshoz jusson. Ez a cél az alperes által az egyik lakás átadására vonatkozóan felajánlott szolgáltatás idejében megvalósítható volt és objektíve szemlélve a felperesnek az ehhez fűződő érdeke sem szűnt meg, amit bizonyít az a tény is, hogy — miután a korábbi lakása kiürítésére volt kötelezve — ingóságait a hatóság kényszer útján az általa megvett házingatlan egyik lakásába helyezte el, s azokat még a per folyamán sem távolították el onnan. Az előadottakból következik, hogy a felperes a szigorú lejáratra hivatkozással, vagy érdekmúlás címén az általa kifizetett vételárrészt az alperestől jogszerűen nem követelheti vissza. (P. törv. 21.932/1961. sz. B. H. 1962/3. sz. 3137.) 7 Polgári jogi döntvénytár 97