Csiky Ottó (szerk.): Polgári elvi határozatok. A Magyar Népköztársaság Legfelsőbb Bíróságának irányelvei, elvi döntései és állásfoglalásai (Budapest, 1988)
j) Az Irányelv IV. pontjának első bekezdése: „feltéve, hogy ez a személy a nála való elhelyezést maga is kéri." szövegrésszel egészül ki. k) Az Irányelv IV. pontjának ötödik bekezdése után — hatodik bekezdésként — a következő szöveg kerül: „A harmadik személynél történő elhelyezés esetén ezt a személyt a kiskorú gyámjául kell rendelni [Csjt 96. § (2) bek. b) pontja]. A gyámrendeléssel kapcsolatos eljárás lefolytatása érdekében ezért a bíróság feladata, hogy a gyermekelhelyezésről szóló jogerős ítélet kiadmányát a harmadik személy lakóhelye szerint illetékes gyámhatóságnak megküldje." I) Az Irányelv IV. pontjának utolsó bekezdése helyébe a következő szöveg lép: „Ha a szülők egyike sem alkalmas a gyermek nevelésére, harmadik személy nincs, akinél a gyermek elhelyezhető, és a kiskorú érdekében állami gondoskodás látszik indokoltnak, a bíróság haladéktalanul megkeresi a gyámhatóságot a szükséges intézkedések megtétele iránt. Ha a szülői felügyelet megszüntetése is indokolt, a bíróság hivatalból is dönthet erről [Csjt 92/A. § (5) bek.]" A harmadik személynél történő elhelyezés esetén ezt a személyt a kiskorú gyámjául kell rendelni [Csjt 96. § (2) bek. b) pontja]. A gyámrendeléssel kapcsolatos eljárás lefolytatása érdekében ezért a bíróság feladata, hogy a gyermek elhelyezéséről szóló jogerős ítélet kiadmányát a harmadik személy lakóhelye szerint illetékes gyámhatóságnak megküldje. m) Az Irányelv V. pontja első mondatának első tagmondata helyébe „A Csjt 76. §-ának (2) bekezdése szerint a gyermekelhelyezés megváltoztatását a 18. § (3) bekezdésében meghatározott határidőn — két éven — belül, illetőleg a határidő letelte után is csak abban az esetben lehet kérni," szövegrész kerül. n) Az Irányelv V. pontja utolsó bekezdésének első mondata helyébe a következő szöveg lép: „Abban az esetben, amikor a szülők a gyermek elhelyezéséről egyezséget kötöttek, és utóbb az egyik szülő a gyermekelhelyezés megváltoztatása iránt pert indít, vizsgálni kell, letelt-e a Csjt 18. §-ának (3) bekezdésében meghatározott határidő, illetőleg a körülmények változása folytán a megállapodás valamelyik fél vagy gyermekük érdekét valóban súlyosan sérti-e, továbbá hogy valóban megváltoztak-e azok a körülmények, amelyek a gyermek korábbi elhelyezését indokolták." o) Az Irányelv VI. pontjának első mondata után a következő mondat kerül: „A Csjt 92. §-ának (1) bekezdése a gyermekétől különélő szülő jogává és kötelességévé teszi, hogy gyermekével kapcsolatot tartson fenn, vele rendszeresen érintkezzék (a kapcsolattartás joga), a gyermeket nevelő szülő vagy más személy pedig köteles a zavartalan kapcsolattartást biztosítani." p) Az Irányelv VI. pontja első bekezdésének második mondata „A házasság felbontása" szöveg után az „ennélfogva" szóval egészül ki, a bekezdés végére pedig a következő utalás kerül: „(Csjt 72. §)." r) Az Irányelv VI. pontja negyedik bekezdésének első mondatában a „gyermek láthatását" szövegrész helyébe a „gyermekkel való kapcsolattartás" szövegrész kerül. 38