Csiky Ottó (szerk.): Polgári elvi határozatok. A Magyar Népköztársaság Legfelsőbb Bíróságának irányelvei, elvi döntései és állásfoglalásai (Budapest, 1988)

hogy az alperes a Ptk. 345. §-ának(2) bekezdése alapján térítse meg a felperes kárá­nak 60%-át, a felperes pedig a Ptk. 339. §-ának (1) bekezdése alapján térítse meg az alperes kárának 40%-át. Ennek a megoldásnak elsősorban az az elvi alapja, hogy a megelőzésnek — mint alapvető jogpolitikai célnak — a felróható (vétkes) magatartással okozott károk tekintetében legalább annyira érvényesülnie kell, mint a fel nem róható módon — csu­pán fokozott veszéllyel járó tevékenység során — történt károkozásoknál. A tár­sadalom érdeke azt kívánja, hogy a társadalom tagjai tartózkodjanak mind a vétkes, mind pedig a vétkesség nélküli károkozástól. A károsító magatartásokkal szemben a társadalom minden tagját jogvédelem illeti meg. Védeni kell tehát a fokozott veszéllyel járó tevékenység folytatóját is, mások felróható károkozásaival szem­ben. Elvi alapja azonban a fenti megoldásnak az is, hogy a fokozott veszéllyel járó tevékenység folytatója a Ptk. 345. §-ának (1) bekezdése alapján csak az ebből eredő kárt viseli. Ami nem ebből ered, az már nem feltétlenül őt terheli. Viseli tehát a kárnak — beleértve a saját kárát is — azt a részét a) amelyet fokozott veszéllyel járó tevékenység folytatásával maga okozott; b) azt a részét, amit ugyan nem ő, hanem fel nem róható magatartásával és esetleg elháríthatatlanul harmadik személy (pl. váratlanul a gépkocsi elé ugrott kisgyermek) okozott; de sem elvi, sem jogpolitikai okból nem viselheti a kárnak azt a részét, amely a fokozott veszéllyel járó tevékenység folytatása közben keletkezett ugyan, de nem ebből, hanem a történetesen szintén károsult személynek felróható magatartásából származott. Alapvető szabály ugyanis, hogy aki másnak jogellenesen és felróhatóan kárt okoz, köteles azt megtéríteni. Nincs olyan jogszabály, amely a vétkes károkozás következményeinek alkalmazá­sát kizárná arra az esetre, amikor a kár a fokozott veszéllyel járó tevékenység foly­tatóját érte. Pusztán azért, mert a kár fokozott veszéllyel járó tevékenység folytatása közben keletkezett balesettel kapcsolatos, a vétkes károkozó nem mentesülhet a felelősség alól, éspedig akkor sem, ha a kisebb vagy nagyobb részben neki felróható baleset során a fokozott veszéllyel járó tevékenység folytatásából folyóan maga is károsodhat. A fokozott veszéllyel járó tevékenység folytatása közben keletkezett károsodás esetén tehát a Ptk. 345. § és 339. §-ai, vagyis a tárgyi és vétkességi felelősség együttes alkalmazásának nincs elvi akadálya. Ez az elv azonban nem jelenti azt, hogy a felelősség és annak mértéke szempontjá­ból a veszélyesség mozzanata elhanyagolható vagy akár csak másodlagos tényező volna, és semmiképpen sem járhat azzal a következménnyel, hogy a közlekedési balesetekből származó kártérítési igények megtérítését, a tárgyi felelősségnek a jog­védelemre általában leginkább rászorult baleseti sérültek érdekében való alkalmaz­hatóságát nehezítse, sőt esetleg meghiúsítsa. 136

Next

/
Thumbnails
Contents