Csiky Ottó (szerk.): Polgári elvi határozatok. A Magyar Népköztársaság Legfelsőbb Bíróságának irányelvei, elvi döntései és állásfoglalásai (Budapest, 1988)
károkozótól kárának megtérítését csak az ezt meghaladó részben követelheti, vagyis közöttük kármegosztásnak van helye. A kármegosztásra a Ptk. 340. §-ának(l) bekezdése ad lehetőséget. Azt, hogy a károsultnak a károkozásban való közrehatása milyen mérvű, a bíróság mindig az adott tényállás mellett, az eset minden körülményére figyelemmel, a károsult részéről az adott helyzetben általában elvárható magatartás figyelembevételével állapítja meg. Ha a bíróság a Ptk. 340. §-a (1) bekezdésének alkalmazásával a károsult és a károkozó között a kárt megosztotta, de a károkozóra háruló kártérítés mértéke a kármegosztás mellett is súlyosnak mutatkozik, és rendkívül méltánylást érdemlő körülmények állanak fenn, a kármegosztáson túlmenően a Ptk. 339. §-ának (2) bekezdése alapján a károkozót a felelősség alól részben még tovább mentesíti. PK 37. szám Az egyetemleges felelősség megállapításának mellőzése esetében a közrehatás arányának meghatározásánál a magatartás felróhatóságát megfelelően értékelni kell. A Ptk. 344. §-ának(3) bekezdése értelmében a bíróság mellőzheti az egyetemleges felelősség megállapítását, és a károkozókat közrehatásuk arányában is marasztalhatja, ha aj ez a kár megtérítését nem veszélyezteti és tetemesen nem is késlelteti, vagy b) ha a károsult maga is közrehatott a kár bekövetkeztében, vagy igénye érvényesítésével menthető ok nélkül késlekedett. A törvény tehát meghatározott feltételek megléte esetén (ha a károsult érdekeinek védelme az egyetemleges felelősség megállapítása nélkül is biztosítható, illetőleg ha a károsult nem érdemes az egyetemlegesség kedvezményére) lehetővé teszi, hogy a bíróság mellőzze az egyetemleges felelősség megállapítását és a károkozókat a károkozásban való közrehatásuk (részvételük) arányában marasztalja el. Nem határozza meg azonban, hogy mit kell „közrehatás "-on érteni, illetőleg milyen szempontok figyelembevételével kell a közrehatás arányát megállapítani. Ezért ezt a kérdést a Ptk. 344. §-a (3) bekezdésének a kártérítési felelősségre vonatkozó egyéb rendelkezésekkel, így különösen a Ptk. 339. §-ával és 344. §-ának(l) bekezdésével összefüggésben való értelmezése útján, valamint a kártérítési felelősség körében érvényesülő elvek szem előtt tartásával kell megoldani. A „közrehatás" tehát a kár okozásában való részvétel arányának megállapításánál azt kell vizsgálni, hogy az egyes károkozók magatartása (tevékenysége vagy mulasztása) milyen mértékben hatott közre a kár bekövetkeztében, milyen szerepe volt a kár előidézésében. A kártérítési felelősség körében elsősorban a károkozásban való közrehatás felróhatóságának van jelentősége, s ezért a Ptk. 344. §-ának (3) bekezdésében foglalt rendelkezés alkalmazásánál is ezt kell szem előtt tartani. Ha pl. a Ptk. 339. §-a alapján felelős egyik károkozó magatartásának felróhatósága nagyobb, mint az ugyancsak 132