Csiky Ottó (szerk.): Polgári elvi határozatok. A Magyar Népköztársaság Legfelsőbb Bíróságának irányelvei, elvi döntései és állásfoglalásai (Budapest, 1988)

ben a Ptké. 27. §-a (3) bekezdésének helyes értelmezésével csak akkor határozhat, ha az államigazgatási szerv ebben a kérdésben is határozatot hozott, és az érdekelt fél az államigazgatási szerv határozatát — jóllehet csupán a birtoklás kérdésében — ke­resettel támadta meg. A felek érdeke és a célszerűség is azt kívánja, hogy a felmerült vitával kapcsolatos minden kérdést ugyanazon eljárás keretében döntsenek el. A bíróság tehát a Pp. 3. §-ában foglaltakra tekintettel akkor jár el helyesen, ha a peres felek figyelmét fel­hívja a birtoklás kérdésével kapcsolatos egyéb — így a hasznok, károk és költségek tekintetében támasztható — igényeknek ugyanebben a perben való érvényesítésére, ha azonban ez a figyelmeztetés eredménytelen marad, ennek jogvesztő hatálya nincs. PK 30. szám A szakigazgatási szerv a birtokvita elbírálása során az előtte felmerült eljárási költsé­gek felől is dönthet. Ha az eljárás a bíróság előtt tovább folyik, e költségek viselése felől véglegesen a bíróság dönt. Az 1981. évi I. számú tv. 89. §-a (1) bekezdésének az a rendelkezése, amely szerint az államigazgatási eljárás költségeit általában az állam viseli, akkor irányadó, ha a törvény eredeti céljának megfelelően az eljárás tárgya államigazgatási jogvita rende­zése. Mivel a birtokháborítás megszüntetése iránti eljárás tárgya polgári jogviszony alapján keletkezett vita, a szakigazgatási szerv előtt felmerült eljárási költségek viselése szempontjából irányadó a jogszabálynak az a további rendelkezése, hogy az ügyfél terhére eljárási költség akkor állapítható meg, ha azt jogszabály előírja. Ilyen, szorosan vett polgári jogi vonatkozású előírást tartalmaz a Ptk. 191. §-ának (3) bekezdése, amely úgy rendelkezik, hogy a szakigazgatási szerv határozatot hozhat a „költségek" kérdésében is. Minthogy ez a rendelkezés nem tesz különbséget az anyagi jogi és az eljárási költsé­gek között, a gyűjtőelnevezésként használt kifejezés vonatkozik minden olyan költség­re, amely a birtokvédelemmel közvetlenül vagy közvetve szoros kapcsolatban áll, vagyis az eljárási költségekre is. A szakigazgatási szerv tehát az előtte felmerült eljárási költségek viselése felől is határozhat. Ebből — a birtokvédelmi eljárásnak az előbbiek­ben említett jellegére is figyelemmel — következik, hogy a szakigazgatási szerv előtt felmerült eljárási költségeket nem az állam, hanem a felek viselik. Abban az esetben, ha az eljárás a bíróság előtt tovább folyik — figyelemmel a Pp. 75. §-ának (1) bekezdésére és a 77. §-ára — a szakigazgatási szerv előtt felmerült eljá­rási költségek viselése felől is véglegesen a bíróság dönt. Vonatkozik ez arra az esetre is, ha az ügyben a felek egyezséget kötnek. A bíróság­nak a Pp. 3. §-ából, a szakigazgatási szervnek pedig az 1981. évi I. számú tv. 27. § (2) bekezdéséből folyó feladata a felek figyelmeztetése arra, hogy egyezségüknek a szak­igazgatási szerv előtt felmerült eljárási költségek viselésére is ki kell terjednie, vagy 124

Next

/
Thumbnails
Contents