Büntetőjogi döntvénytár. Bírósági határozatok 9. kötet, 1983. január - 1986. december (Budapest, 1988)

jában már csekély volt (Btk 36. §). Ezért a kiszabható legalacsonyabb büntetést is szükségtelennek tartotta, a Be 213. §-a (1) bekezdésének a) pontja alapján az eljárást megszüntette és a terhelteket a Btk 71.§-ának (1) bekezdése alapján megrovásban részesítette. A csempészet vonatkozásában az ügyész végindítványában a vádat elejtette, ezért a bíróság határozatában a Be 213. §-a (1) bekezdésének f) pontja alapján szüntette meg az ezzel kapcsolatos eljárást. A másodfokú bíróság a terheltek és védőik által bejelentett fellebbezés alapján bírálta felül az elsőfokú bíróság végzését és azt helybenhagyta azzal, hogy a határozatnak a terheltek terhére történő megváltoztatását a Be 241. §-ának (1) bekezdésében foglalt súlyosítási tilalom akadályozta. Az eljárt bíróságok határozatai ellen az I. r. és a II. r. terhelt terhére, az eljárás megszüntetése és a megrovás alkalmazása miatt emelt törvényességi óvás alapos. 1. A megalapozott tényállás alapján az elsőfokú bíróság tévesen mellőzte az említett terheltek bűnösségének az üzérkedés bűntettében való megállapítását. A terheltek mintegy 360 000 forint értékű árura nézve, szervezetten követték el az üzérkedést, s a továbbeladási célzattal megvásárolt számológépeknek az értékesítése útján mintegy 185 000 forint összegű jogtalan haszonra tettek szert. Helyesen mutatott rá a másodfokú bíróság, hogy a terheltek tevékenysége kifejezetten harácsoló jellegű volt, a két országban kialakult árviszonyok önző célokra történő kihasználása volt a magatartásukra jellemző, ezért az ilyen eredménnyel járó méltányos elbírálásnak nincsen semmiféle alapja, az a körülmény pedig, hogy a terheltek külföldről behozott árucikkekre nézve követték el az üzérkedést, nem eredményezhet számukra kedvezőbb elbírálást. Törvénysértéssel járt el tehát az elsőfokú bíróság, amikor arra a megállapításra jutott, hogy a cselekmény társadalomra veszélyességének a foka a cselekmény elbírálása idején nem teszi szükségessé a terheltekkel szemben a bűnösség megállapítását és a büntetés kiszabását. A Btk 36. §-án alapuló eljárás megszüntetése és a terhelteknek a Btk 71. §-ának (1) bekezdése szerinti megrovás alkalmazása tehát az anyagi jogi rendelkezések sérelmével történt. A másodfokon eljárt bíróság pedig a terheltek terhére bejelentett ügyészi fellebbezés hiányában nem volt abban a helyzetben, hogy az elsőfokú bíróság végzését megváltoztathassa. A Legfelsőbb Bíróság ezért megállapította, hogy az eljárt bíróságok határozatai törvénysértők, ezért azokat hatályon kívül helyezte, az I. r. és a II. r. terheltet bűnösnek mondta ki társtettesként elkövetett üzérkedés bűntettében [Btk 299. § (1) bek. a) pont I. fordulata, (2) bek. a) és b) pontja] és ezért őket pénzbüntetésre ítélte. 2. Az ügyészség megalapozottan emelt vádat a terheltekkel szemben a felbujtóként elkövetett csempészet bűntette miatt is. Téves az ügyészi vádelejtést eredményező álláspont, amely szerint a csempészet bűntettének megállapítására azért nincs törvényes alap, mivel a terheltek által hozzátartozóik és a rokonaik által bejuttatott számológépek végül is vámeljárás alá kerültek, vagyis ezekért a vám összegét megfizették. A másodfokú bíróság határozatának indokolásában helyesen utalt arra, hogy az a tény, mely szerint az utas a vámeljárás alá bocsátott áru tulajdonosa tekintetében a vámhatóságot félrevezeti, egymagában nem feltétlenül minősül a vámeljárásról szóló 39/1976. (XI. 10.) PM-KkM sz. rendelet (Vámkódex) 70. §-ának (3) bekezdésében írt „vámszempontból lényeges körülmény"-nek, következésképpen ez a magatartás minden további feltétel vizsgálata nélkül nem valósít meg vámbűncselekményt, illetőleg vámszabálysértést. Erről csak abban az esetben lehet szó. ha a tévedésbe 51