Büntetőjogi döntvénytár. Bírósági határozatok 9. kötet, 1983. január - 1986. december (Budapest, 1988)

A bünsegély ilyenformán járulékos jellegéből tehát nem következik, hogy a bűnsegédi és a tettesi cselekmény elkövetési ideje egybeolvadna, illetve, hogy a tettesi cselekmény elkövetési idejéhez fűződő jogkövetkezményeket a bűnsegéddel szemben annak ellenére alkalmazni lehetne, hogy ő korábban vitte véghez — a nem is tényállásszerű — cselekményét. (B. törv. II. 877/1985. sz.) (301/1986.) 9822. Szándékegység hiányában nem állapítható meg a pszichikai bűnsegély. A megyei bíróság az I. r. vádlottat bűnsegédként elkövetett súlyos testi sértés bűntette, a II. r. vádlottat pedig életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt ítélte el. A megállapított tényállás lényege a következő. A vádbeli napon hazafelé menet a házának udvarán tartózkodó sértettet az I. r. vádlott: „Mi van, nem mersz kijönni?" szavak kíséretében az utcára hívta, ahol egymással vitatkozni kezdtek, mire a II. r. vádlott hozzájuk lépve váratlanul nagy erővel megütötte a sértett fejét. A sértett az útárokba zuhant, feje a betonkockákkal övezett talajhoz csapódott és koponyacsonttörést, valamint koponyaalapi törést, továbbá agyzúzódást szenvedett. A sértett koponyasérülése közvetve életveszélyes volt és 4 hét alatt gyógyult. Az I. r. vádlott cselekményét a megyei bíróság azért minősítette bűnsegédként elkövetett súlyos testi sértés bűntettének, mert az ő provokatív kihívása váltotta ki a II. r. vádlottból a támadási szándékot. Az I. r. vádlottnak ez a magatartása a szándékerősítő hatásánál fogva megalapozza a nevezett bűnrészesi (pszichikai bűnsegély) felelősségét. A megyei bíróságnak ez az álláspontja téves. A bűnsegédi bűnrészesség szándékos közreműködést feltételez, miként azt a Btk 21. §-a (2) bekezdésének rendelkezése is megfogalmazza. A bűnsegéd szándékának ki kell terjednie a tettesi alapcselekmény tényállási elemeire, valamint arra, hogy ehhez a bűncselekményhez segítséget nyújt. A gondatlan segítségnyújtás nem bűnsegély. Arra nézve, hogy a vádlottak megállapodtak volna a sértett bántalmazásában, semmiféle adat nincs. Olyan bizonyíték sem található, amelyből meg lehetne állapítani, hogy a sértett kihívása kifejezetten a bántalmazás megkönnyítése céljából történt volna. Számos esetben zárul hasonló nézeteltérés tettlegesség nélkül. A II. r. vádlott személyében nem volt részese a nézeteltérésnek és a beavatkozásnak lehetősége sem merült fel. Ekként a sértett bántalmazása a II. r. vádlott részéről váratlanul, rögtönös szándékkal végrehajtott egyetlen ütésben fejeződött ki. Az I. r. vádlott tehát nem is számított arra, hogy társa bántalmazni fogja a sértettet, mert azt a szándéka nem fogta át. Szándékos segítségnyújtás hiányában tehát a vádlott-társa által okozott sérelemért — mint eredményért — nem felelős. (Legf. Bír. Bf. I. 13/1986. sz.) (485/1986.) 9823. Ha az öngyilkosságban közreműködés rábírással valósul meg és az elkövető beszámítási képességgel nem rendelkező olyan személyt vesz rá az öngyilkosság elkövetésére, aki ezt végrehajtja (vagy megkísérli): a rábíró személy mint (közvetett) tettes valósítja meg az emberölést (kísérletét), segítségnyújtással valósul meg, a fizikai vagy pszichikai segítséget nyújtó elkövető — az öngyilkosságot megvalósító (megkísérlő) személy beszámítási képességétől függetlenül — öngyilkosságban közreműködés bűntettét valósítja meg. (7/1983.) Részletesen: Btk 168.§-nál. 36