Büntetőjogi döntvénytár. Bírósági határozatok 9. kötet, 1983. január - 1986. december (Budapest, 1988)

előtt is következetesen titkolt és a születendő gyermek fogadására semmiféle előkészületet nem tett. A vádbeli napon hajnalban az I. r. vádlottnál sűrűsödő görcsök jelentkeztek, majd a lakás fürdőszobájában érett leánygyermeknek adott életet. A fiatalkorú a nyöszörgő, kapálódzó újszülöttet a fürdőszoba padlójára helyezte. A II. r. vádlott — aki a szülés folyamán többször rányitotta a lányára az ajtót — ekkor lépett be a fürdőszobába és meglátta a csecsemőt. Minthogy azonban leánya — kijelentve, hogy övé a gyermek, s azt tesz vele, amit akar — megtiltotta, hogy a gyermekhez nyúljon, tétlen maradt, sőt az I. r. vádlott kérésére vattavásárlás céljából a lakásból eltávozott. Ezt követően a fiatalkorú vádlott a csecsemőt köpenybe csomagolva egy nylonzsákba tette és a padláson elrejtette. Az újszülött rövidesen beálló halálát a légutak puha tárggyal való elzárása következményeként fulladás idézte elő. A II. r. vádlott az enyhe és közepes fok határán álló gyengeelméjűségben szenved, amely közepes mértékben korlátozta abban, hogy cselekménye következményeit felismerje és annak megfelelően cselekedjék. A megalapozott tényállásból a megyei bíróság helytállóan vont következtetést mindkét vádlott bűnösségére, s a fiatalkorú I. r. vádlott cselekményének minősítése megfelel az anyagi jog szabályainak is. Az idevonatkozó jogi indokolás mindössze annyival szorul kiegészítésre, hogy a fiatalkorú vádlott a sértett életének kioltását kívánva — tehát egyenes szándékkal — cselekedett (Btk 13. § első fordulata). Tévedett ellenben az elsőfokú bíróság, amikor arra az álláspontra helyezkedett,, hogy a II. r. vádlott magatartása az emberölés bűntettéhez nyújtott passzív bűnsegélyként nem értékelhető, s ennek megfelelően tétlenségben megnyilvánuló cselekményét a Btk 172. §-ának (1) bekezdésében írt segítségnyújtás elmulasztása vétségének minősítette. A Btk 21. §-ának (2) bekezdése értelmében bűnsegéd az, aki a cselekmény elkövetéséhez szándékosan segítséget nyújt, mégpedig tettekben (fizika i bűnsegély) avagy tanácsadásban, biztatásban, helyeslésben megnyilvánuló módon a tettesben már kialakult szándék további erősítése (pszichikai bűnsegély) révén. A pszichikai bűnsegéd tehát a cselekmény megvalósítására már elhatározott tettes szándékát — azt felismerve — akár az elkövetés előtt, akár a végrehajtás folyamán értelmileg támogatva tovább erősíti. A passzív bűnsegéd viszont nem ilyen aktív lelki ráhatást gyakorol, hanem valamilyen jogi alapon — például a szoros családi kapcsolaton — nyugvó kötelességét a tettesi cselekmény sikerét kívánva (egyenes szándék) avagy abba belenyugodva (eshetőleges szándék) akaratlagosan szegi meg, s ezáltal a tettes számára — az utóbbi által is felismerten — a bűncselekmény elkövetését lehetővé teszi vagy megkönnyíti. A tevésről való tudatos lemondásnak a tettesre gyakorolt szándékerősítő hatása ilyenkor éppen abban áll, hogy a tettes előtt nyilvánvalóvá válik: a bűncselekmény megakadályozására jog szerint kötelezett személy elhárító beavatkozásától vagy a leleplezéstől nem kell tartania. Amikor tehát a passzív bűnsegéd a tettes előtt kifejezésre juttatja, hogy a szándékolt cselekmény felismerése ellenére tétlen marad: passzivitásával objektíve elősegíti a bűncselekmény elkövetését. Az adott ügyben irányadó tényállásból kitűnik, hogy a II. r. vádlott tudomást szerzett a szülés megindulásáról, majd a fürdőszobába lépve látta a padlóra helyezett síró, mozgó újszülöttet. Nem volt előtte kétséges, hogy a csecsemő élete közvetlen veszélyben van, s az sem, hogy megmentése érdekében azonnali segítséget kell nyújtania. Az I. r. vádlott tiltó kijelentését — nevezetesen azt, hogy ne nyúljon az újszülötthöz — egybevetve azzal a ténnyel, hogy a fiatalkorú a terhességét mindenki előtt a leghatározottabban tagadta, a II. r. vádlottnak semmi kétsége nem volt afelől, hogy lányának szándéka a csecsemő életének kioltására irányul. Ebbe azonban 34