Büntetőjogi döntvénytár. Bírósági határozatok 9. kötet, 1983. január - 1986. december (Budapest, 1988)

nek kísérletében állapította meg, és ezért őket szabadságvesztésre és a közügyektől eltiltásra ítélte, végül elrendelte a kényszergyógyításukat. Az I. r. terhelt — aki a bűncselekmény elkövetése idején 20 éves volt — alkoholista életmódot folytat. Enyhe fokban gyengeelméjű, de ez a beszámítási képességét nem érinti. AII. r. terhelt az elkövetés idején 48 éves volt. Rokkant nyugdíjas. Idült alkoholista, enyhe fokban gyengeelméjű, de ez a beszámítási képességét nem érinti. A terheltek és a sértett régebbi idő óta ismeretségben állnak. Kb. 1 hónappal korábban a HL r. terhelt és a sértett között nézeteltérés támadt és ennek során a sértett arcul ütötte a II. r. terheltet. Utóbb azonban kibékültek. A terheltek a vádbeli napon italoztak és a délutáni órákban szeszes italtól közepes mértékben befolyásolt állapotba kerültek. Az I. r. terhelt zsebében volt egy 14,7 cm pengehosszúságú, éles, fanyelű konyhakés. A II. r. terhelt javasolta fiának, menjenek el a sértetthez és szerezzék vissza a tőlük elvitt kb. 600 forint értékű televízió alkatrészt. Útközben az I. r. terhelt közölte az apjával, hogy kés is van nála. Az I. r. és a II. r. terhelt bement a sértett szobájába. Itt a sértett és a II. r. terhelt összeszólalkozott, majd a II. r. terhelt a sértettet a szekrénynek lökte és megütötte. Ezután a sértett szidalmazta a terhelteket, mire a II. r. terhelt az I. r. terheltnek azt mondta: „Itt az alkalom, ontsd ki a belét!" Ekkor az I. r. terhelt elővette a zsebében levő kést és azzal nagy erővel a sértett mellének bal oldalába szúrt. Ezután a terheltek elhagyták a sértett lakását. Életveszély nem alakult ki, a tényleges gyógytartam 4 hétre tehető. A Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú ítéletet úgy változtatta meg, hogy a II. r. terhelt cselekményét társtettesként elkövetett életveszélyt okozó testi sértés bűntette kísérletének minősítette. A Legfelsőbb Bíróság ítélete ellen a II. r. terhelt cselekményének téves jogi minősítése miatt emelt törvényességi óvást az Elnökségi Tanács alaposnak találta. Az irányadó tényállás szerint a sértett lakására érve a II. r. terhelt tettlegesen lépett fel a sértettel szemben, majd a fiát felhívta: „... ontsd ki a belét!" Ezt nyomban követően szúrta mellbe az I. r. terhelt a nagy pengeméretű késével és nagy erővel a sértettet. Ilyen körülmények között arra kell következtetni, hogy a felhívás a II. r. terhelt részéről kifejezetten a sértett életének a kioltására irányult, és egyben az I. r. terhelt élet elleni cselekményének döntő motívumaként jelentkezett. A II. r. terhelt tudatában volt magatartása rábíró hatásának, tudta azt is, hogy a fia a sértett élete ellen irányuló bűncselekményt fog véghezvinni, végül tudatában volt annak is, hogy az I. r. terhelt a cselekményt az ő felhívásának a hatására követi el. Az I. r. terhelt a II. r. terhelt szavait élet elleni támadásra való felhívásnak fogta fel és ennek megfelelően cselekedett. Az a körülmény pedig, hogy más, de ugyancsak életfontosságú szerveket tartalmazó testrész felé irányította a szúrást, a II. r. terhelt felbújtói bűnrészességének a megállapítása szempontjából teljesen közömbös. Helyesen járt el tehát a megyei bíróság, amikor a II. r. terhelt cselekményét a Btk 21.§-ának (1) bekezdése szerinti felbújtóként elkövetett emberölés bűntette kísérletének minősítette, e minősítés megváltoztatása pedig a Legfelsőbb Bíróság részéről törvénysértő. A Legfelsőbb Bíróságnak a II. r. terhelt cselekményének jogi minősítése kérdésében elfoglalt álláspontja törvénysértő azért is, mert az I. r. terheltet tettesként megvalósított emberölés kísérletében, ezzel szemben a II. r. terheltet társtettesként megvalósított életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletében mondta ki bűnösnek. 29