Büntetőjogi döntvénytár. Bírósági határozatok 8. kötet, 1978. január - 1982. december (Budapest, 1984)

rágvázát is dobásra alkalmas módon tartott a kezében: a támadás — mely a testi épség ellen irányult — már közvetlenül fenyegette az I. r. terheltet. Ezért az I. r. terhelt ekkor már jogos védelmi helyzetben volt és nem várhatott a védekezés megkezdésével. Az eset alkalmával az I. r. terheltet ittas állapotban levő támadói álmából ébresztették fel, akik vele szemben erőfölényben voltak. A már említett előzményekre és a behatolás során hangoztatott fenyegetésekre figyelemmel az I. r. terheltnek súlyos bántalmazással kellett számolnia, a támadók ittas állapota pedig növelte a félelemérzését. A támadás közvetlenül fenyegette őt az ablak és az ajtó irányából egyaránt, így az I. r. terheltnek menekülési lehetősége nem volt. Ezek a körülmények olyan nagyfokú félelemérzést keltettek az I. r. terheltben, hogy képtelen volt felismerni a támadás elhárításához szükséges mértéket. A támadás elhárításához szükséges mértéket a terhelt túllépte ugyan, de emiatt felelőssé nem tehető, ezért a megyei bíróságnak a Btk 29. §-a (2) bekezdésére figyelemmel a Be 214. §-a (3) bekezdésének c) pontja alapján az I. r. terheltet fel kellett volna mentenie. A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a megyei bíróság ítélete az I. r. terhelt vonatkozásában a bűnösséget megállapító és a büntetés kiszabó részeiben törvénysértő; ezért az ítélet említett rendelkezéseit hatályon kívül helyezte és az I. r. terheltet az ellene emelt vád alól — büntethetőséget kizáró okból — felmentette. (B. törv. II. 657 1981. sz.) (124/1982.) 8522. Jogos védelem címén felmentésnek van helye, ha a jogtalanul megtámadott ijedtsége olyan fokú volt, amely kizárta az elhárítás szükséges mértékének felismerését. A megyei bíróság a vádlottat emberölés bűntette miatt 1 évi szabadságvesztésre és 2 évre a közügyektől eltiltásra ítélte a következő tényállás alapján. A vádlottnak sógora volt az elhunyt sértett. Évekkel korábban egy nézeteltérés kapcsán a sértett megverte a vádlottat és ez időtől kezdve haragos viszonyban voltak egymással. A vádbeli napon az esti órákban a vádlott az eszpresszóban tartózkodott, ahová utóbb betért a sértett is, honvéd tiszthelyettes sógorával és még két katonával. A sértett sértő, fenyegető kijelentéseket tett a vádlottra, majd ököllel arcul ütötte, amit a vádlott viszonzott. Az említett két katona ezután lefogta a vádlott karjait, és a sértett ilyen helyzetben ismét megütötte őt, amitől arca vérezni kezdett. A további tettlegességnek a honvéd tiszthelyettes vetett véget, aki közölte a vádlottal, hogy nyugodtan hazamehet, a katonák nem fogják bántani. Amikor a történtek miatt felindult vádlott kilépett az eszpresszóból, a sértett támadólag szaladt felé. A vádlott menekülni kezdett, de a sértett utolérte és hátulról megütötte. Ezután a sértett az egyik katonával együttesen bántalmazta a vádlottat, ütötték, és amikor a földre került, rugdalták is. A közlekedési baleset következtében 70%-os rokkant és ezért menekülési képességében mintegy 30—40%-ban korlátozott vádlott a bántalmazás elől hempergéssel igyekezett kitérni, majd a sértett lábába kapaszkodva sikerült felállnia. Tovább menekült, a sértett azonban követte őt. A vádlott ekkor elővette zsebéből a 8—10 cm pengehosszúságú zsebkését, kinyitotta és szembefordult az őt még mindig támadó sértettel, aki felemelt 75