Büntetőjogi döntvénytár. Bírósági határozatok 8. kötet, 1978. január - 1982. december (Budapest, 1984)

A másodfokú bíróság által kiegészített tényállás szerint a terhelt a másodfokú eljárás során a határozat kihirdetéséig nemcsak az első fokú ítélet meghozataláig lejárt tartásdíjfizetési kötelezettségének tett eleget, hanem az első és a másodfokú eljárás között keletkezett további 3 hónapi hátralékot is kifizette. A másodfokú határozat meghozatalakor tehát a tartáshoz való jogosultság sérelmének orvoslása formálisan megtörtént. A tartásdíj azonban a folyamatosan felmerülő szükségletek kielégítésére szolgál, ezért ha a fizetésre kötelezett részéről a teljesítés nem a tartási igény természete által megkívánt rendszerességgel történik, a jogosult a mulasztás időtartama alatt az őt megillető életszínvonalhoz képest kisebb vagy nagyobb mértékben nélkülözni kénytelen, vagy legalábbis ennek veszélye fennáll. A Btk 196. §-ának (1) bekezdésében foglalt bűncselekménynek a társadalomra veszélyessége éppen az előírt tartási kötelezettség önhibából történő nem teljesítésében rejlik, s ezért az utólagos teljesítés a tartáshoz való jog megsértéséből keletkezett hátrányok teljes kiküszöbölésére nem alkalmas. Következésképpen nem eredményezheti a cselekmény társadalomra veszélyességének a megszűnését sem. Ilyen esetben a Btk 36. §-ának II. fordulata alapján csak arra az álláspontra lehet helyezkedni, hogy a cselekmény társadalomra veszélyessége olyan csekély fokban veszélyes a társadalomra, hogy a törvény szerint alkalmazható legenyhébb büntetés is szükségtelen. A büntető eljárás megszüntetésének e jogcíme a Btk 71. §-ával összefüggésben szükségessé teszi abban a kérdésben való állásfoglalást, hogy intézkedésként a megrovás alkalmazása kötelező-e avagy a mérlegelésen alapul. Az előzőkben kifejtettekre figyelemmel a másodfokú eljárásban történt teljesítés a büntető eljárás megszüntetése mellett [Be 213. §-a (1) bekezdésének a) pontja, Btk 36. §-ának II. fordulata, Btk 32. §-ának d) pontja] a megrovás kötelező alkalmazását vonja maga után [Btk 71. §-a (1) bekezdésének II. fordulata]. Ezt az álláspontot támasztja alá a Btk Különös Részének az elemzése is. A Btk 196. §-ának (4) bekezdése szerint az elkövető nem büntethető, ha kötelezettségének az első fokú ítélet meghozataláig eleget tesz. Az említett büntethetőséget megszüntető ok [Btk 32. § e) pont] a jogosult érdekében arra ösztönzi az elkövetőt, hogy tartási kötelezettségét a büntető eljárás megindítása után teljesítse. Ezért minden további feltétel nélkül számára büntetlenséget biztosít. E büntethetőséget megszüntető ok esetén a Btk 71. §-a (2) bekezdésének második fordulata — „megrovásban részesíthető az is, akinek a büntethetősége a törvényben meghatározott egyéb okból [32. § e) pont] szűnt meg" — lehetővé teszi, hogy a bíróság megrovással kifejezze a bűncselekmény miatti rosszallását az elkövetővel szemben, de mód van e csekély súlyú büntetőjogi szankció mellőzésére is. Mivel a Btk 196. §-ának (4) bekezdése már eleve különbséget feltételez az első fokú, illetve a másodfokú eljárás során történő utólagos teljesítés között, ezért a jogkövetkezmények terén is indokolt a törvény által is értékelt súlybeli különbség kiemelése. Ez pedig azt igényli, hogy amennyiben egy bűnösséget megállapító első fokú határozat indítja csak az elkövetőt a tartási kötelezettségének utólagos teljesítésére, a másodfokú eljárásban kizárólag a cselekmény társadalomra veszélyességének csekéllyé válása lehet a megszüntetés oka, ilyen esetben pedig a megrovás alkalmazása a Btk 71. §-a (1) bekezdésének II. fordulata alapján kötelező. 228