Büntetőjogi döntvénytár. Bírósági határozatok 8. kötet, 1978. január - 1982. december (Budapest, 1984)

a vádlott 1800 forint rabkeresménnyel rendelkezett. Ezután anyjával és testvérével lakott. Annak ellenére, hogy egészséges, munkaképes személy, úgy határozott, hogy munkát nem vállal, mert „pihenni" akar. Anyja és testvére vállalták, hogy rövid ideig anyagilag segítik. Egy hónap után munkaszerződést kötött az egyik építőipari vállalattal, a megjelölt időpontban azonban nem jelent meg, erre tekintettel munkaviszonyát megszüntették. Ezután sem vállalt munkát még alkalmilag sem. Szabadidejét csavargással töltötte. Ennek az életmódjának az őrizetbevétel vetett véget. Az ítélet ellen a szabadságvesztésnek hosszabb tartamban történő meghatározása és a kitiltás alkalmazása végett bejelentett fellebbezés nem alapos. A megalapozott és ezért irányadó tényállásból okszerűen vont következtetést az első fokú bíróság a vádlott bűnösségére és a cselekményt törvényesen minősítette. Ebben a körben a megyei bíróság a járásbíróság által helytállóan kifejtettekre utalt. A büntetés kiszabása körében a járásbíróság a bűnösségi körülményeket helyesen vet'te számba. A megyei bíróság megítélése szerint a főbüntetésként kiszabott szabadságvesztés nem enyhébb a törvényesnél. Ebben a körben a fellebbezési bíróság a vádlott javára figyelembe vett körülményekre, közöttük elsősorban arra utal, hogy a munkátlan csavargó életmód viszonylag rövidebb időre korlátozódott, a vádlott rendelkezett kisebb összegű rabkeresménnyel, lakást és bizonyos anyagi támogatást a hozzátartozóitól is kapott. A közveszélyes munkakerülés elsődlegesen azért veszélyes a társadalomra, mert az elemi létszükségletek kielégítésének az igénye a nem dolgozó emberben is kényszerítő erővel jelentkezik és a munkakerülőt — anyagi eszközök hiányában — a javak bűnös megszerzésére ösztönzi. Helyesen utalt a járásbíróság ítéletében arra, hogy a munkaviszony létesítésének a hiánya, illetőleg a puszta nem dolgozás ténye egymagában nem alapozza meg a bűncselekmény megállapítását. Ha valaki rendelkezik azokkal az anyagi eszközökkel, amelyhez akár megtakarítás, akár más legális módon (pl. örökség, nyeremény stb.) jutott, illetőleg a hozzátartozói részéről részesül eltartásban, és így létfenntartásának biztosítása érdekében nem szükséges munka révén megszereznie az anyagi javakat; a megfelelő munkavégzés hiánya akkor sem vezethet a bűncselekmény megállapítására, ha a munkavégzés hiánya huzamosabb időtartamú. Ebben az esetben ugyanis nem lehet szó a „munkakerülő életmód" folytatásáról, amely a Btk 266. §-ába ütköző vétség törvényi tényállási eleme. Az adott esetben azonban a terhelt korábbi rabkeresményét hamar felélte és hozzátartozói anyagi támogatását sem élvezhette huzamosabb ideig, tehát a vádlott tartásra utalt személy volt, akinek egész életmódját a munkakerülés jellemezte. Vizsgálva a vádlott személyi körülményeit, megállapítható azonban, hogy részben erre, részben pedig a cselekmény veszélyességére és tárgyi súlyára figyelemmel a járásbíróság által kiszabott szabadságvesztés kellően szolgálja a büntetési cél elérését, ezért annak súlyosítására nincs törvényes ok. Az ismételten szabadságvesztésre ítélt és munkakerülő életmódot folytató vádlott a közügyekben részvételre nyilvánvalóan méltatlan. Nem tévedett tehát a járásbíróság, amikor a vádlottat 2 évi időtartamra a közügyek gyakorlásától eltiltotta. Ennek a mellékbüntetésnek a tartama arányban áll mind a kiszabott szabadságvesztéssel, mind pedig a vádlott méltatlansága 125