Büntetőjogi döntvénytár. Bírósági határozatok 7. kötet, 1976. január - 1977. december (Budapest, 1979)

7879. Az elhárítás szükséges mértékének túllépése esetében az, hogy az elkövető a védekezés szükséges mértékének a felismerésében milyen mértékben volt korlátozott, az eset összes körülményeinek a beható vizsgálata alapján dönthető csak el. A megyei bíróság a terhelt bűnösségét emberölés bűntettében állapította meg, s ezért őt — börtönben végrehajtandó — 7 évi és 6 hónapi szabadságvesztésre és 5 évre a közügyektől eltiltásra ítélte az alábbi tényállás alapján. A terhelt és volt élettársának 19 éves fia — az ügy sértettje — között gyűlölködő viszony alakult ki. A vádbeli napon a délelőtti órákban a terhelt szeszes italtól befolyásolt állapotban az utcán beszélgetett két ismerősével. Az ugyancsak szeszes ital hatása alatt álló sértett odament a békésen beszélgető terhelthez, majd durva szavakkal rátámadt, öklével szemen csapta, az állára és a kulcscsontjára ütött, ezen kívül többször meg is rúgta a terheltet, és ennek során annak fájós jobb térdét is rúgás érte. A sértett ezt követően a terhelt nyakát szorongatta, mire a terhelt elővette nadrágzsebéből a zsebkését és gyors egymásutánban kétszer a sértett melle felé irányozva szúrt. Az egyik szúrás átvágta a főütőeret és a sértett azonnali halálát eredményezte. A Legfelsőbb Bíróság a vádlottra kiszabott szabadságvesztés mértékét 9 évre súlyosította. A megyei bíróság ítéletében azt állapította meg, hogy a terhelt az eset alkalmával jogos védelmi helyzetben volt, az elhárítás mértékét azonban jelentősen túllépte, amikor a sértett részéről a testi épsége ellen irányuló ütésekkel és rúgásokkal szemben olyan módon védekezett, hogy késével kioltotta támadója életét. Ugyanakkor azonban a Btk. 25. §-ának (3) bekezdésében foglalt rendelkezés alkalmazására nem látott alapot, s ennek indokolásaként arra hivatkozott, hogy a terhelt annak a sértettnek az életét oltotta ki, aki mintegy 11 éven át nevelt gyermeke volt. Bár az eljárás során nem volt bizonyított, hogy a terhelt a még gyermekkorú sértettel kegyetlenkedett vagy pedig őt bántalmazta volna, annak ellenére, hogy a már felserdült sértett és a terhelt között — a terhelt hátrányára jelentkező — jelentős fizikai erőkülönbség állott fenn, a közöttük létrejött összetűzéseket eredményező helyzetek kialakulása elsősorban a terhelt helytelen magatartására volt visszavezethető. így különösképpen a nevelt gyermeki viszonyra tekintettel az eset alkalmával a terhelt javára fennálló és jogilag figyelembe vehető ijedtségről vagy menthető felindulásról nem lehet szó. A Legfelsőbb Bíróság ítéletében helyesnek találta az első fokú bíróság okfejtését s jogos védelmi helyzet fennállása és a túllépéssel kapcsolatban a Btk. 25. §-a (3) bekezdésének kizártsága kérdésében. Ez utóbbit érintően arra is hivatkozott, hogy bár a sértett minden különösebb előzmény nélkül, békés szavak hangoztatása után, látszólag nyugodt helyzetben, váratlanul támadt rá a terheltre, s őt durván bántalmazta, az eset fényes nappal, az utcán történt, amikor a terhelt a rokkant M. J., valamint a fiatal, életerős A. I. társaságában volt, és a bántalmazás megakadályozásában különösen az utóbbi segítségére, a javára történő közbelépésére alappal számíthatott. Mindezekre figyelemmel állapította meg a Legfelsőbb Bíróság, hogy a terhelt ijedtsége, felindultsága nem volt olyan mértékű, amelynek folytán akárcsak korlátozva lett volna a védekezés szükséges mértékének a fel38