Büntetőjogi döntvénytár. Bírósági határozatok 7. kötet, 1976. január - 1977. december (Budapest, 1979)

Az ítéleti tényállás lényege szerint a vádlott betért a tanyájától 100 méterre levő — italt is árusító — vegyesboltba. Itt találkozott R. J. mezőőrrel — sógorával —, akinél szolgálati puska volt. A vegyesboltban italozott a sértett négy társával. Időközben megjelent a vegyesboltban id. B. I., a vádlott haragosa, aki az italozó társaságnak elmondotta, hogy őt korábban valaki meg akarta verni. Kijelentése alkalmával a sértettnek és társaságának olyan célzásokat tett, hogy ez a vádlott volt. A társaság egyik tagja ekkor megkérdezte a vádlottat, hogy „nem te voltál véletlenül az?". Nyomban ezután a vádlott válaszát be sem várva, a társaságból a vádlottat hárman megtámadták, ököllel orrba ütötték és a földre teperték. R. J. rászólt a támadókra, hogy a bántalmazást hagyják abba. Ekkor őt is megtámadták, bántalmazták, fegyverét elvették. Közben a vádlott a földön fekve tovább birkózott a sértettel és annak társával. A vádlott, akit orrvérzése és a szemére mért ütések a látásban akadályozták, igyekezett felállni, közben kérte bántalmazóit, hogy engedjék el, mire a támadók kijelentették, „innen nem megy sehová". A kölcsönös mozgás állapotában még mindig földön fekvő vádlott elővette zsebkését, azt kinyitotta — miközben a sértett megragadta a nyakát — a sértett kezét ellökte és zsebkésével a sértett hátába szúrt. A vádlottnak ezt követően sikerült felállnia és igyekezett elmenekülni, a társaság tagjai azonban követték és újra a földre nyomták. A vádlottnak ezúttal is sikerült felállnia, és a fegyverét visszaszerző R. J.-hoz csatlakozott, aki ezt követően a fegyverének csőretöltésével akadályozta meg a további bántalmazását. A sértett három hét alatt gyógyuló sérüléseket szenvedett. Az ítélet ellen az ügyész súlyosításért jelentett be fellebbezést. A legfőbb ügyész képviselője a büntetés súlyosbításáért bejelentett fellebbezést a vádlott javára, jogos védelem címén történő felmentése érdekében tartotta fenn. A vádlott és védője felmentésért fellebbezett. Az irányadó tényállásra figyelemmel az első fokú bíróság helyesen állapította meg, hogy a sértett és társasága támadta meg a vádlottat, így a vádlott jogos védelmi helyzetben volt. Tévedett azonban, amikor arra az álláspontra helyezkedett, hogy a vádlott az elhárítás szükséges mértékét felindultságtól és ijedtségtől korlátozottan túllépte, vagyis a Btk. 25. §-a (3) bekezdésének második fordulata szerint követte el a cselekményt. Az adott esetben ugyanis az állapítható meg, hogy a vádlottat ok nélkül, egyszerre többen támadták meg. A létszámfölényben levő támadók földre teperték, ököllel ütlegelték és rugdosták, a nyakát szorították. Az ütésektől a vádlott arca vérzett és látásában is korlátozva volt. A neki segíteni akaró R. J.-t a sértetti társaság tagjai ugyancsak bántalmazták és lefegyverezték. A vádlott a bántalmazás abbahagyására irányuló kérésére drasztikus és további kíméletlen bántalmazásra utaló választ kapott. Ilyen körülmények között a vádlott nemcsak azért használta jogszerűen a kést a támadás elhárításához, mert alappal látta életét is veszélyeztetve, hanem azért, mert a támadást puszta kézzel nem tudta elhárítani. A vádlott csak a sértett megszúrása után tudott elmenekülni. Az a körülmény továbbá, hogy a sértetti társaság tagjai a szúrás után a menekülő vádlottat ismételten megtámadták, azt támasztja alá, hogy a támadás végleges elhárításához még ez a vádlótti magatartás sem volt elégséges. Mindezek alapján a Legfelsőbb Bíróság arra az álláspontra helyezkedett, 36