Büntetőjogi döntvénytár. Bírósági határozatok 7. kötet, 1976. január - 1977. december (Budapest, 1979)

c) Nem elégséges azonban, hogy az elkövető csupán megindítson egy olyan okfolyamatot, amely utóbb egyéb körülmények, tényezők, illetve mások tevékenységének következtében végül is az eredmény elmaradásához vezet. Egymagában tehát az eredmény elmaradása még nem szolgálhat alapul a Btk. §-a (3) bekezdésének alkalmazására. A büntetlenséget eredményező önkéntes eredményelhárítás megállapításának nem előfeltétele ugyan, hogy az eredmény egyedül és kizárólag az elkövető tevékenysége folytán maradjon el: az azonban feltétlenül szükséges, hogy az okf olyamatot döntő mértékben az elkövető olyan önkéntes tevékenysége szakítsa meg, amely szükségszerűen vezet a bűncselekmény egyébként beálló eredményének elmaradásához. A Btk. 10. §-a (3) bekezdése nem kerülhet tehát alkalmazásra olyan esetben, amikor az eredmény elmaradása a véletlennek vagy pedig más — az elkövető által segítségül fel nem kért — személyek közreműködésének, illetve esetleg magának a sértett ténykedésének kell tulajdonítani. d) Rá kell mutatni arra is, hogy a megjelölt törvényhely nem a büntetés korlátlan enyhítését, hanem teljes büntetlenséget biztosít annak az elkövetőnek, aki az eredmény bekövetkezését önként elhárítja. E törvényi rendelkezés — erre is figyelemmel — nem értelmezhető olyan kiterjesztő módon, hogy annak alkalmazásához elégséges az, hogy az elkövető csupán elindítson egy eseménysorozatot, amelyben azután főként a véletlen tényezőktől vagy mások közrehatásától függ az eredmény bekövetkezése vagy annak esetleges elmaradása. A jelen esetben csupán ez utóbbiról van szó. A terhelt erősen ittas állapotban volt, amikor az éjszakai sötétben a mély kútba a kampósbotot leeresztette, s azzal kereste a 4 éves sértettet, aki már fuldoklott. Ilyen tárgyi és alanyi körülmények között a terhelt semmiképpen nem volt olyan helyzetben, hogy reálisan számíthatott volna arra, hogy sikerül a gyermek életét megmentenie. Döntő mértékben a szerencsés véletlennek tulajdonítható, hogy az esti sötétben a hideg vízbe dobott kisgyermek rémületében el tudta kapni a vaskampót, és így életben maradhatott. Az ittas terheltnek az eredmény elhárítására irányuló cselekménye tehát egyfelől nem volt céltudatos, másfelől nem szükségszerűen akadályozta meg az eredmény bekövetkezését. Csupán az összes konkrét körülmények ilyen egybevetése alapján foglalható állás abban a kérdésben, hogy a terhelt tevékenysége valóban olyannak értékelhető-e, amely szükségszerűen vezetett a bűncselekmény eredményének az elmaradásához. Az Elnökségi Tanács ebben a kérdésben nemleges álláspontra helyezkedett. A terhelt azzal, hogy a kampósbotot a kútba leeresztette, kétségtelenül jelentős tevékenységet fejtett ugyan ki, de egymagában ezzel nem hárította el a gyermek halálának bekövetkezését. Az, hogy a gyermek életben maradt, döntő mértékben a korához képest jól fejlett ügyességére, életösztönére és e mellett a szerencsés véletlenre vezethető vissza. Ennek hiányában a gyermek a kút vizében megfulladt volna annak ellenére, hogy a terhelt a kampót a kútba leeresztette. A kifejtettekhez képest az Elnökségi Tanács álláspontja az, hogy a terhelt cselekménye önmagában nem nyújtott olyan közvetlen reális lehetőséget a gyermek életének megmentésére, amely szükségszerűen vezetett volna a bűntett eredményének az elhárításához. Következésképpen a Legfelsőbb Bíróság a Btk. 10. §-a (3) bekezdésének második fordulatát téves 17