Büntetőjogi döntvénytár. Bírósági határozatok 6. kötet, 1974. január - 1975. december (Budapest, 1977)
50. § 7126. A bűncselekmény jellege és az elkövetés körülményeinek gondos vizsgálata alapján kell megállapítani, hogy a szabadságvesztésre ítélt terhelt méltatlan-e a közügyekben való részvételre. Ezért törvénysértő a fiatalkorú leánytestvérével közösülő és emiatt vérfertőzés bűntettéért szabadságvesztésre ítélt terheltnél a közügyektől eltiltás mellőzése. (1/1975.) Részletesen: Btk. 49. §-nál. A foglalkozástól eltiltás 51. § 7127. Azzal az elkövetővel szemben, aki bűncselekményét szakképzettséget kívánó foglalkozása szabályainak erőszakos, gátlástalan megszegésével követte el, indokolt a foglalkozástól eltiltás alkalmazása. A megyei bíróság a megtámadott ítéletével a vádlottat foglalkozás körében elkövetett szándékos veszélyeztetés bűntette miatt 1 évi szabadságvesztésre és a közügyektől 1 évi eltiltásra ítélte. Az első fokú bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott mint a termelőszövetkezet traktorvezetője lánctalpas erőgéppel ment ki a földekre dolgozni. Közben alkoholt fogyasztott és ittas állapotba került. Amikor észrevette, hogy a sértett — a tsz brigádvezetője — egy másik lánctalpas erőgép ugyancsak ittas vezetőjét ellenőrzi, haragra gerjedt és erőgépével mintegy 13 km/óra sebességgel a sértett felé haladt. Annak ellenére sem állt meg, hogy a sértett kezét felemelve „állj" jelzést adott. Közben kezével fenyegette a sértettet mondván: agyongázolja őt. A sértett — ismerve az erőgép fordulékonyságát — mintegy egy méternyire bevárta a gépet és ekkor ugrott el előle a közelben levő motorkerékpárja mellé. A vádlott azonban megfordulva gépével ismét a sértettnek tartott. Ez a mintegy egy méternyire levő tárcsás borona mögé szaladt, majd mivel a vádlott ide is követte, a közelben álló másik munkagép mögé. A vádlott ide is felé hajtott, mire a sértett a kb. 60 méternyire levő fasorba futott és egy fa mögé állt. A vádlott 10—12 km/óra sebességgel vezetve az erőgépet, a fasor felé haladt, 15—20 méterre megközelítette a sértettet, majd leállítva a gépet kiszállt belőle s egy vasrúddal fenyegetőzve trágár szavakkal szidalmazta őt. Ezután visszaült a gépbe és továbbhaladt. A cselekmény jogi minősítése megfelel a BK 498. számú állásfoglalásban rögzített iránymutatásnak. Az első fokú bíróság a büntetés kiszabásánál helyesen tárta fel a bűnösségi körülményeket és különösképpen indokolt volt a rendkívül veszélyes és erkölcsileg mélyen elítélendő motívum e vonatkozásban való kiemelése. A Legfelsőbb Bíróság csupán a családos állapot mint enyhítő körülmény vonatkozásában helyesbíti az első fokú ítélet megállapítását: a vádlott nem egy, hanem két kiskorú gyermek eltartásáról gondoskodik. Az első fokú bíróság a főbüntetés, valamint a kiszabott mellékbüntetés meghatározásánál helyesen is értékelte a bűnösségi körülményeket. Csu87