Büntetőjogi döntvénytár. Bírósági határozatok 6. kötet, 1974. január - 1975. december (Budapest, 1977)

azt a megállapítását emelte ki, amely szerint a terhelt gyengeelméjű, s ezt úgy értelmezte, hogy „azt azonban érzékelni tudja, hogy mely cselekménye jó vagy rossz. Tudata átfogja azt, hogy lopni nem szabad". Utóbb pedig — minden indokolás nélkül — leszögezte: „A bíróság álláspontja szerint a II. r. vádlott gyengeelméjűsége csupán korlátozta őt cselekménye társadalomra veszélyességének felismerésében,' tehát képes volt felismerni, hogy nem szabad órát lopni, ezért rendelkezett a bíróság így." A kifejtettek az első fokú ítéletnek Cs. T. terheltre vonatkozó részét a törvényességi óvásban panaszolt megalapozatlanságon túl is felderítetlenné tették. Ugyanakkor kiemelték a R. L. terhelt büntetését kiszabó és annak végrehajtását felfüggesztő rendelkezés megindokolása hiányának a jelentőségét. Az első fokú bíróság Cs. T. terhelt gyengeelméjűségét R. L. terhelttel kapcsolatban csupán annyiban vette figyelembe, hogy emiatt ellentmondó vallomásaik közül az utóbbiét fogadta el. Nem kétséges azonban, hogy mindkét terhelt büntetőjogi felelősségének a meghatározásánál döntő jelentősége van a II. r. terhelt elmeállapota pontos tisztázásának. Ez utóbbi terhelt esetében ugyanis csak ennek alapján vonhatók le a beszámítási képesség csökkent — vagy kizárt — voltához fűződő büntetőjogi következmények, R. L. terhelt vonatkozásában pedig növelheti a büntetőjogi felelősség súlyát az, hogy önálló cselekvésre nem vagy alig képes személyt bűncselekmény elkövetésébe bevont. A Legfelsőbb Bíróság a kifejtettekhez képest a Be. 290. §-ának (1) bekezdése alapján megállapította, hogy az első fokú ítélet és a másodfokú bíróság végzése egyrészt olyan mértékben megalapozatlan, hogy ennek folytán a maga egészében alkalmatlan a felülbírálásra, másrészt törvénysértő. Ezért a Be. 290. §-ának (3) bekezdése értelmében az említett határozatokat hatályon kívül helyezte és az ügyet a városi bírósághoz új eljárásra visszaküldte. (Legf. Bír. B. törv. III. 782/1975. sz.) (553/1975.) 44. § 7109. Annak elbírálása, hogy az elítélt tanúsított-e munkafegyelmet súlyosan sértő magatartást, nem tartozhat az összbüntetés kiszabása iránti eljárásra. — Ha az ügyész a javító-nevelő munka szabadságvesztésre való átváltoztatását indítványozza, ennek elbírálásáig nincs helye összbüntetési eljárásnak. 1. A vádlottat a S-i Járásbíróság jogerőssé vált ítéletével magánokirathamisítás vétsége és sikkasztás bűntette miatt 1 évi és 6 hónapi javító-nevelő munkára ítélte. 2. Ugyanőt a B-i Járásbíróság jogerőssé vált ítéletével lopás bűntette miatt 7 hónapi szabadságvesztésre, mint főbüntetésre és 500 Ft pénz mellékbüntetésre ítélte. A S-i Városi-Járási Ügyészség a S-i Járásbíróságon az 1. pont alatt megjelölt javító-nevelő munka szabadságvesztésre történő átváltoztatását indítványozta. Átiratában utalt arra, hogy a vádlott a 2. pont alatt 74