Büntetőjogi döntvénytár. Bírósági határozatok 6. kötet, 1974. január - 1975. december (Budapest, 1977)
állapítható, éspedig a Be. 28. §-ának (2) bekezdésére figyelemmel a megelőzés folytán is. így a védő indítványát a bíróság elutasította és a saját illetékességét megállapította. Az indokolás szerint az első fokú bíróságnak a saját illetékességét megállapító végzése ellen a vádlott és a védő jelentett be fellebbezést a K-i Járásbíróság illetékessége hiányának megállapítása végett és az iratoknak a Pesti Központi Kerületi Bírósághoz való áttétele iránt. A megyei bíróság a fellebbezéseket alaptalanoknak találta. Az eddig feltárt adatokból — köztük a fellebbezések indokaiból is — kitűnőleg a vádlott a vád tárgyává tett cselekményt részben D-n követte el. Kétségtelen, hogy a vádlott Sz. Pál sértettet a címére küldött levelekkel és Budapesten a kérdéses sírkő bemutatásával ejtette tévedésbe. Már ekkor megkísérelte a 40 000 Ft megszerzését. Ez a törekvése részben eredményre is vezetett. Cselekményét azonban csak D-n, a célbavett teljes összeg felvételével fejezte be. A vádlott tehát a bűncselekményt a Pesti Központi Kerületi Bíróság és a K-i Járásbíróság illetékessége alá tartozó területen követte el. A Be. 28. §-ának (1) bekezdése értelmében mindkét bíróság illetékes lenne az eljárás lefolytatására. A K-i Járásbíróság azonban már intézkedett az ügyben, ezért a Be. 28. §-ának (2) bekezdése szerint a megelőzés folytán ez a bíróság illetékes az eljárásra. A megyei bíróság ezekre tekintettel az első fokú bíróság végzését a Be. 268. §-ára utalással, a Be. 259. §-ának (1) bekezdése alapján helybenhagyta. (Kecskeméti Megyei Bíróság 2. Bf. 1300/1974. sz.) (358/1975.) 29. § 7656. Ha a terhelt különböző — de azonos hatáskörű bíróság — illetékessége alá tartozó bűncselekményeket követett el, megelőzés alapján az a bíróság jár el, amely az ügy előbbrevitelét célzó első bírósági intézkedést tette; pusztán az ügy lajstromba vételének az időpontja a megelőzéshez nem elegendő. (10/1975.) Részletesen: Be. 31. §-nál. 31. § 7657. Ha a terhelt különböző — de azonos hatáskörű bíróság — illetékessége alá tartozó bűncselekményeket követett el, megelőzés alapján az a bíróság jár el, amely az ügy előbbrevitelét célzó első bírósági intézkedést tette; pusztán az ügy lajstromba vételének az időpontja a megelőzéshez nem elegendő. A K. megyében levő t-i városi bíróság végzésével illetékességének hiányát állapította meg, mert a II. r. vádlott vonatkozásában a vádirat 1973. október 19-én érkezett a másik megyében levő b-i járásbírósághoz, a t-i városi bírósághoz pedig az ugyané vádlott ellen indított bűnügy iratai csak 1973. október 27-én érkeztek. Arra hivatkozott, hogy a Be. 31. §ának (1) bekezdése értelmében, ha a terhelt különböző bíróságok illeté504