Büntetőjogi döntvénytár. Bírósági határozatok 6. kötet, 1974. január - 1975. december (Budapest, 1977)

kinyilvánította, hogy a cselekményt csupán könnyű testi sértés vétségeként teszi vád tárgyává, jóllehet a vádirati tényállásban a teljes elkövetési magatartás leírása szerepel. Ilyen esetben a vád terjedelmét az ügyésznek ez a negatív irányban megszorító nyilatkozata vonja meg. Az első fokú bíróság ezért nem vád tárgyává tett magatartást bírált el az ügyészi indítványtól jogilag eltérően, hanem a vádon messze túlterjeszkedve állapította meg a terhelt bűnösségét olyan bűncselekményben, amely miatt az ügyész nem emelt vádat. A lényeges eljárási szabálysértésre tekintettel a másodfokú bíróság a Be. 250. §-ának III. pontja és 252. §-ának (2) bekezdése szerint az első fokú ítéletet hatályon kívül helyezte és az iratokat a vádkiterjesztés megfontolása végett az ügyésznek küldte meg. A megyei bíróság végzése ellen emelt törvényességi óvást a Legfelsőbb Bíróság alaposnak találta. A Be. 9. §-ának (2) bekezdésében foglaltak szerint a bíróság annak a személynek a büntetőjogi felelősségéről dönthet, aki ellen vádat emeltek és csak olyan cselekmény alapján, amelyet a vád tartalmaz. A vád tárgyát azok a cselekmények alkotják, amelyeket az ügyész a vád előterjesztésekor mint történeti tényt előad. A jelen eljárás tárgyát jelentő ügyben a vádirat részletesen tartalmazza a sértett sérelmére elkövetett erőszakos nemi közösülés bűntette kísérletének tényállását. Mind a vádiratból, mind az ügyész tárgyalási nyilatkozatából az állapítható meg, hogy az ügyész a terhelt teljes cselekvőségét vád tárgyává tette és tévedésből csupán perjogi akadály — az erőszakos nemi közösülés kísérletére is kiterjedő magánindítvány hiánya — miatt minősítette a terhelt cselekményét könnyű testi sértés vétségének. Ennek megfelelően az első fokon eljárt bíróság helyesen állapította meg, hogy a sértett által előterjesztett magánindítvány joghatályos és az vissza nem vonható. Mindezek figyelembe vételével pedig a bíróság — miután az ügyésznek a vád tárgyává tett cselekmény minősítése tárgyában elfoglalt álláspontja a bíróságot nem köti — a vád tényállásával egyező ítéleti tényállás alapján helyesen minősítette a terhelt cselekményét az ügyészi vádtól eltérően erőszakos nemi közösülés bűntette kísérletének. A kifejtettekhez képest tehát tévedett a másodfokon eljárt megyei bíróság, amikor a perjogi akadályra hivatkozva a vádlottnak az erőszakos nemi közösülés kísérletét megvalósító cselekményét könnyű testi sértésnek minősítő és vád tárgyává tevő ügyészi állásfoglalást úgy értelmezte, hogy az ügyész kifejezetten nem kívánt a vádlottal szemben erőszakos nemi közösülés kísérlete miatt vádat emelni. A megyei bíróságnak ez a perjogi állásfoglalása ellentétes az ügyésznek a vádiratban írásban és a tárgyaláson szóban előterjesztett nyilatkozatával. Az ügyésznek a kifejezetten perjogi akadályra való hivatkozása és a történeti tényállásnak a vádiratban való egyidejű rögzítése ui. nem nyújt alapot a másodfokú bíróságnak arra a megállapítására, amely szerint az adott helyzetben az ügyészség a vádemelést kifejezetten mellőzni kívánta. Ehhez képest pedig amikor az első fokon eljárt bíróság a fentiek szerint vád tárgyává tett cselekményt az ügyész indítványától eltérő jogi állásfoglalással elbírálta, a vádlott bűnösségét a vád keretein belül törvényesen állapította meg. 502