Büntetőjogi döntvénytár. Bírósági határozatok 6. kötet, 1974. január - 1975. december (Budapest, 1977)

tanú vallomására figyelemmel miért állapított meg azzal ellentétes tényállást. H. János tanú vallomását látszik alátámasztani O. József tanú nyomozati vallomása, mely szerint terhelt H-t akarta megütni, de véletlenül G-nét érte az ütés. Az első fokú bíróság ezt a tanút nem hallgatta ki, így nem tisztázta a tényállást a tekintetben, hogy O. János terhelt szándéka kinek a bántalmazására irányult, valamint hogy a bekövetkezett eredmény vonatkozásában terheli-e őt felelősség, vagyis hogy a jelen esetben az elvétés esete forog-e fenn. A Legfelsőbb Bíróság számos határozatában kifejtette, hogy az elvétés esetében a tényállást részletesen fel kell deríteni, mert csak akkor lehet állást foglalni abban, hogy az elkövető a szándékon túli cselekményéért büntetőjogi felelősséggel tartozik-e. Ilyen esetben ugyanis az ítélkezési gyakorlat szerint a célba vett személyt illetően a szándékos bűntett kísérletét, az elvétés folytán a sértett személlyel kapcsolatban pedig — az előbbivel halmazatban — esetleg gondatlan bűntett elkövetését kell megállapítani. Azt, hogy e vonatkozásban gondatlanság megállapítható-e, az eset összes körülményeinek szem előtt tartásával kell eldönteni. Mindezen kérdések eldöntése szempontjából az első fokú bíróság a tényállást kellően nem derítette fel. Ezért ítélete megalapozatlan. A másodfokú bíróság ítélete e vonatkozásban törvénysértő, mivel a felülbírálat alkalmával a megalapozatlanságot nem észlelte. A másodfokú bíróság ítélete a továbbiakban törvénysértő azért is, mert arra az álláspontra helyezkedett, hogy a terhelt esetében azért nem kerülhetett sor a két cselekmény halmazatban való megállapítására, mert az ügyészség a vádiratban a terheltnek csupán a G. Lajosné sértett sérelmére elkövetett cselekményét tette vád tárgyává, és minthogy a terhelt terhére ügyészi fellebbezést nem jelentettek be, a másodfokú bíróság nem mondhatta ki bűnösnek a terheltet mind a két bűncselekményben. Az elvétés esetében azonban az elkövető tevékenysége a külvilágban mint egyetlen osztatlan cselekmény jelenik meg. Ilyen egyetlen cselekmény volt a jelen ügyben O. János terhelt ütése is. Minthogy a fenti cselekményt az ügyészség vádiratában vád tárgyává tette, a jogi következtetések levonásában a bíróságot az ügyész indítványa nem köti. így a minősítés kérdésében a bíróság a vádelv sérelme nélkül a vádirati minősítéstől nem korlátozva foglalhatott volna állást, tekintet nélkül arra, hogy egy vagy két bűncselekménynek minősíti-e a terhelt egyetlen tevékenységét. Ugyancsak törvénysértő a másodfokú bíróságnak az ügyészi fellebbezés hiányára való hivatkozása is. Töretlen az a bírói gyakorlat, hogy a terhelt terhére szóló fellebbezés hiányában is helye van a minősítés súlyosításának, mégpedig mind a változatlan, mind a fellebbezés során kiegészített vagy helyesbített tényállás mellett történő felülbírálás esetében is (BJD 2247. sz.). A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a Be. 290. §-ának (1) bekezdése alapján megállapította, hogy a kerületi bíróság, illetve a másodfokú bíróság ítélete megalapozatlan és ezen túlmenően a másodfokú bíróság ítélete törvénysértő is. A Legfelsőbb Bíróság ezért a fenti 499