Büntetőjogi döntvénytár. Bírósági határozatok 6. kötet, 1974. január - 1975. december (Budapest, 1977)

győződésük szerint bírálják el [Be. 5. § (3) bek.], a szakvéleményre is irányadó. Az első fokú bíróság ennek megfelelően törvényesen vonta értékelése körébe a technikai jellegű szakvéleményeket is. Ennek során alakult ki az a meggyőződése, hogy e szakvélemények — a megalapozásukra szolgáló kutatások jelenlegi fejlődési fokára, a gyakorlat által még megnyugtatóan nem igazolt kísérleti módszereire, s az adott ügyben produkált konkrét vizsgálati eredmények nem meggyőző voltára is tekintettel — nem alkalmasak arra, hogy a bizonyítékok értékelésénél jelentős súlylyal jöjjenek figyelembe, s az egyéb bizonyítékok egybevetése útján történt ténymegállapításokat lényegesen befolyásolják. Ennek megfelelően más szakértő kirendelésére a Be. 77. §-ának (1) bekezdése alapján nem kerülhetett sor. Az adott esetben ugyanis a meghallgatott szakértők számos véleménye, felvilágosítása és kiegészítő nyilatkozata „eredményre vezetett": arra a bírói felismerésre ugyanis, hogy az ez irányú bizonyítás negatív eredménnyel járt, és a további ilyen jellegű bizonyítástól sem várható más eredmény. így a más szakértő kirendelésére megszabott törvényi előfeltételek — minthogy az egyéb okból sem volt szükséges — nem valósultak meg. b) Az első fokú bíróság idevonatkozó ténybeli álláspontját azonban egyéb okból sem lehet megalapozatlannak tekinteni. Helyesen hivatkozott az ügyész arra, hogy a technikai szakvélemények egymástól eltérő volta — önmagában — nem lehet oka a valóban helytálló vélemény elvetésére. A traszológiának a homloknyom azonosítására vonatkozó módszerét, valamint a profilográfiának a kriminalisztikában való alkalmazását ugyanis az eljárt szakértők, ennek a bűnügynek az adatait vizsgálva, fokról fokra továbbfejlesztették, tökéletesítették. De éppen mindezekből kitűnően az említett kutatások még nem tudnak olyan felismert törvényszerűségekre támaszkodni, amelyek — miként ma már a daktiloszkópia esetében — a tévedés lehetőségét gyakorlatilag kizáró bizonyossággal tennék lehetővé az azonosítást, vagyis amelyeknek a megbízhatóságát a gyakorlat igazolta. Ehhez képest nem várható eredmény az indítványozott további hasonló jellegű bizonyítás lefolytatásától (mint ahogy az sem bizonyos, hogy a rendelkezésre álló szakvélemények közül az időrendben legutolsó feltétlenül hiteltérdemlőbb, mint a megelőzők). A testfelületről származó nyomok azonosításánál ugyanis külföldön sem állnak rendelkezésre modernebb műszerek, mint amilyeneket a meghallgatott szakértők alkalmaztak, és a külföldi tudományos tapasztalatok sem tekintenek vissza lényegesen nagyobb múltra, mint a belföldiek. Az azonossági pontok matematikai vizsgálata pedig — a kriminalisztika tudománya és az igazságszolgáltatási tapasztalat által felismert, illetve ellenőrzött törvényszerűségek hiányában — legfeljebb olyan adatokat tárhatnak a bíróság elé, amelyeknek a bizonyítékok értékelése keretében csak csekély jelentőségük volna. Minthogy pedig az első fokú bíróság a technikai jellegű bizonyítékokat egyrészt önmagukban értékelte, másrészt gondosan egybevetette a bizonyítás egész anyagával, és idevágó ténymegállapításai nem megalapozatlanok, 496