Büntetőjogi döntvénytár. Bírósági határozatok 6. kötet, 1974. január - 1975. december (Budapest, 1977)

merte a felvett összegek visszafizetésére vonatkozó kötelezettségét. Erre mint következtetési alapra való utalás azonban iratellenes. A terhelt a bírósági tárgyaláson csak az összegszerűséget ismerte el, de kifejezetten azt állította, hogy azt jogosan vette fel. Állította azt is, hogy a kiküldetési díjat nem igényelte, nem kérte a vállalattól. A másodfokon eljárt megyei bíróság a most vázoltak ellenére az első fokú ítéletben foglaltakat elfogadta s határozatát az idézett tényekre alapította. A Btk. 293. §-a szerint a csalást az követi el, aki jogtalan haszonszerzés végett mást tévedésbe ejt vagy tévedésben tart és ezzel kárt okoz. A csalás nemcsak szándékos, hanem célzatos bűncselekmény is. Az elkövetőnek tehát tudnia és akarnia kell a jogtalan haszonszerzést, amikor mást tévedésbe ejt. A Be. 61. §-ának (4) bekezdése értelmében ,,a kétséget kizáróan nem bizonyított tényt a terhelt terhére értékelni nem lehet". Az idézett két jogszabályi rendelkezésből következik, hogy a csalás bűntettének megállapítására nem kerülhet sor, amíg a bíróság kétséget kizáróan nem tisztázta, hogy a terhelt kiküldetési díjak felvételekor tévedésbe ejtette-e vagy tévedésben tartotta-e a munkáltatóját, továbbá, hogy a magatartásával a jogtalan haszonszerzést célozta-e. A terhelt az eljárás során azzal is védekezett, hogy ő nem ejtett tévedésbe senkit. Előadása szerint a vállalat tudott arról, hogy M-on a feleségénél tartózkodik. Nem azt állította tehát, hogy ott lakik, hanem hogy ott tartózkodik. Az eljárás adataiból kitűnik az is, de ítéleti tényállás is, hogy amikor nem dolgozott, akkor a bejelentett s-i lakására tért haza. Az eljárt bíróságok nem indokolták meg, hogy a terheltnek ezt az előadását miért nem fogadták el. A bíróság kihallgatta ugyan a napidíj kiutalása során eljárt dolgozókat, de ebben a kérdésben: tudtak-e arról, hogy a terhelt az m-i munkái alkalmával a feleségének ottani lakásán szállt meg, tüzetesen nem hallgatta ki. Nem tárta e részben a terhelt vallomását sem a tanúk elé, holott a terhelt azt is előadta, hogy amikor közölték vele, hogy az IBUSZ-nál kaphat lakást, de mást nem térít meg a vállalat, ő már akkor közölte, hogy a felesége M-on lakik, tehát utalt rá, hogy ott száll meg. Az ítélet indokai szerint a terhelt főbérlőként M-ra a felesége lakásába jelentkezett be. E szerint két bejelentett lakása volt. Az egyik csak ideiglenes bejelentés lehetett. Ha az albérlet volt ideiglenesen bejelentve, ennek a személyi igazolványból ki kellene tűnnie. A munkáltató részéről eljárt személyeknek így a személyi igazolvány adataiból is tudniuk kellett legalábbis arról, hogy a terhelt ideiglenesen M-on lakik. Az ítéletek ezzel a kérdéssel sem foglalkoznak és a két bejelentésre vonatkozó adatok sem szabatosak. Nincs felderítve, hogy mi volt az eljárás a kiküldetési díjak felszámítása, jogosságának elismerése és kifizetése kérdésében; milyen kötelezettségek terhelték e részben a dolgozót és a munkáltatót. Az előzőekben vázoltak folytán az ügy nincs kellően felderítve, az ítélet részben iratellenes, a tényállás hiányos. A Legfelsőbb Bíróság mindezekre tekintettel a Be. 290. §-a (1) és (3) bekezdései értelmében megállapította, hogy az eljárt bíróságok ítéletei 448