Büntetőjogi döntvénytár. Bírósági határozatok 6. kötet, 1974. január - 1975. december (Budapest, 1977)

előterjesztett keresetet elutasította, mely ítéletet a Legfelsőbb Bíróság helyben hagyta. Ennek a pernek az irataiból, továbbá a Sz-i Járásbíróság előtt folyamatban volt polgári per irataiból is egyértelműen megállapítható, hogy az R. házaspár és özv. D. E.-né között megkötött eltartási szerződés szerint az eltartók akként vállaltak kötelezettséget özv. D.-né élelmezésére, hogy a mindennapi reggelihez, ebédhez és vacsorához szükséges anyagokat beszerzik, hogy nevezett maga készíthesse el az élelmet. Tartalmazza azonban az eltartási szerződés azt is, hogy ha az eltartandó betegség vagy elöregedés folytán olyan állapotba kerülne, hogy állandó fekvőbeteggé válnék, úgy R.-ék vállalják a teljes ellátást, ápolást és gondozást. A szerződés szerint az özv. D.-nénak juttatandó élelem ellenértéke nem haladhatta meg a havi 300 forintot, s az eltartandó jogosult volt esetleg az élelem helyett 300 forint értékben pénzszolgáltatást is igénybe venni. A szerződés megkötésének időpontjában özv. D.-né igen jó állapotban levő két szobás, személyzeti-szobás, tanácsi bérlakásban lakott. R.-ék a szerződéskötéstől számított egy év elteltével egy lakóházat vásároltak lakottan és jelentős vagyoni értékhez jutottak azáltal, hogy az özv. D.-né lakását elcserélték a megvásárolt házban lakó személy lakásával, ezzel szemben az idős életkorú eltartott addigi évtizedek óta megszokott környezetéből kikerült. Az R. házaspár anyagiasságára utal az is, hogy ezt követően az özv. D.-nét — mint nyugdíjast — megillető lakbér-hozzájárulást visszatartva, teljesen jogtalanul élelmezésére már nem havi 300 Ft-ot, hanem csak .148 Ft-ot fizettek. Özv. D.-né egészségi állapotában rosszabbodás következett be, amely a szerződés teljesítésének addigi módja helyett a személyes gondozást és ápolást tette volna szükségessé. Ehelyett azonban R.-ék az Sz-i Járásbíróság előtt pert indítottak a tartási szerződésnek életjáradéki szerződéssé való átváltoztatása iránt. A per megindítását megelőzően és a per alatt is R.-ék özv. D.-nétől megvonták a kapukulcsot, megtiltották, hogy látogatót fogadhasson, végül mindennemű szolgáltatást — amelyre az érvényben levő szerződésben kötelezettséget vállaltak — egyoldalúan beszüntették. Az Sz-i Járásbíróság az említett perben hozta meg az R.-ék keresetét elutasító határozatát, majd 3 nappal később özv. D.-né elhalálozott. A terhelt az említett polgári per folyamatban léte alatt nyilatkozott a rádió riportere előtt, olyan időpontban tehát, amikor R.-ék — a polgári peres iratokból megállapíthatóan — magára hagyták a testileg leromlott és gondozásra jobban rászorulttá vált özv. D.-nét. A terheltnek az a tényállítása, mely szerint ,,R.-ék eltartottjuknak soha egy falatot sem adtak enni" — összefügésben egyéb nyilatkozatával — tartalmilag azt fejezte ki, hogy az özv. D.-nét egyébként megillető 152 forint havi lakbérpótléknak R.-ék által történő jogtalan visszatartását, illetőleg az általuk nyújtandó 300 forint élelmezési költségnek önkényes csökkentését a társadalom erkölcsi megítélés szempontjából mélyen elítélendőnek tartja, ugyanis ilyen csekély összeg a havi létfenntartás fedezésére nem volt elegendő. Tévesen járt el tehát a járásbíróság, amikor a terhelt nyilatkozatának 394