Büntetőjogi döntvénytár. Bírósági határozatok 6. kötet, 1974. január - 1975. december (Budapest, 1977)
fogyatékosságot előidéző testi sértés miatt ítélte el és kötelezte őt arra, hogy kényszerelvonó-kezelésnek vesse magát alá. A bűnösség körében alapul vett tényállásból megállapíthatóan a büntetett előéletű, idülten iszákos életmódot folytató vádlott a vádbeli időben egész nap italozott. Este hét óra körül az anyjától külön élő apja lakására ment. A vádlott a lakásban az őt és az anyját durván sértegető apjával vitatkozott. A sértett a vádlottat a lakásból kiutasította, majd mivel a vádlott nem távozott, őt a sértett egy konyhakéssel igyekezett a lakásból való távozásra kényszeríteni. A kölcsönös dulakodás során a vádlott apja kezéből a kést kikapta. A sértett ennek során a radiátorra, majd a padlóra esett. Ezt követően a vádlott a padlón hanyatt fekvő sértettet ököllel legalább 7—8 esetben nagy erővel arcul ütötte. Az ütések, továbbá a padlóra, illetve a radiátorra esés következtében a felületi sérülések mellett a sértett mindkét állkapcsán befelé nyílt törést, valamint koponyaalapi törést és agyzúzódást szenvedett. A koponyaalapi törést okozó sérülés életveszélyes volt és 3 hónap alatt gyógyult, míg az állkapocs-törések — a csontok összeforratlansága miatt — maradandó károsodást eredményezve gyógyultak. Az első fokú bíróság által megállapított tényállás a Be. 258. §-a (1) bekezdésének a) pontjában foglaltaknak megfelelően az orvosszakértőnek az első fokú tárgyaláson kifejtett szakvéleménye alapján csupán annyiban szorul kiegészítésre, hogy a sértett koponyasérülése a földre való hány attesés következtében jött létre, míg az állkapocstöréseket a vádlott nagy erejű ökölcsapásai okozták. A sértett a koponyaalapi töréssel elszenvedett agyzúzódás következtében 15—20%-os keresőképesség-csökkenéssel, míg az állkapocstörése 30%-os maradandó károsodással gyógyult. Az irányadó tényállást alapul véve, törvényesen következtetett a megyei bíróság arra, hogy a vádlott szándéka testi sértés okozására irányult, a terhére az ölési szándék eshetőleges alakzata sem állapítható meg. Nem tévedett a megyei bíróság, amikor a vádlott cselekményét a Btk. 257. §-a (1) bekezdésének II. tételébe felvett, a (2) bekezdés b) és a (3) bekezdés b) pontja szerint büntetendő, visszaesőként elkövetett, maradandó testi fogyatékosságot előidéző testi sértésnek minősítette. A megyei bíróság helytálló indoklással fejtette ki, hogy a vádlott ölési szándékának megállapítása helyett miért következtetett a súlyos testi sértés okozására irányuló szándékra. A megyei bíróság azonban jogi indoklása körében a cselekmény minősítésénél elmulasztotta megindokolni a vádlottnak a súlyosabb következményekhez fűződő — a Btk. 18. §-ában foglaltak szerinti — felelősségét. A Btk. 18. §-a értelmében ugyanis az eredményhez — mint a bűntett minősítő körülményéhez — a törvény által fűzött súlyosabb következmények csak akkor alkalmazhatók, ha az elkövetőt az eredmény tekintetében szándékosság vagy gondatlanság terheli. A kiegészített tényállás szerint a sértett koponyasérülése dulakodás közben földre való hanyattesés következtében keletkezett. Ilyen körülmények között pedig nem lehet megalapozottan arra következtetni, hogy a vádlott esetében a vádbeli szituációban a tőle elvárható körültekintés mellett a dulakodás során bekövetkezett eredmény előre látásának a le35