Büntetőjogi döntvénytár. Bírósági határozatok 6. kötet, 1974. január - 1975. december (Budapest, 1977)
jávai gyermekkora óta lakik és — szakképzettséghez is kötött — állandó munkahelye is ott van. A katonai bíróság a honvéd I. r. vádlottat visszaesőként elkövetett garázdaság bűntette miatt 1 évi és 6 hónapi szigorított börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre, továbbá B. községből 2 évre történő kitiltásra ítélte. Megállapította, hogy az I. r. vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható. A II. r. vádlottal szemben az első fokú bíróság ítélete jogerőre emelkedett. A katonai bíróság ítélete ellen az I. r. vádlott enyhítésért fellebbezett. Az ítéleti tényállás lényege a következő. A vádlottak unokatestvérek. A II. r. vádlott tudott arról, hogy az I. r. vádlottat korábban garázdaság bűntette miatt már kétszer szabadságvesztésre ítélték. Mindkét vádlott 1974. március 30. napján este a helyi italboltban szórakozott, italozott. Ide 21 óra tájban betért T. B. sértett, helyi lakos is, akibe az I. r. vádlott — ittasan — belekötött. Később az I. r. vádlott azt indítványozta, hogy T. B-t hazafelé menet bántalmazzák. A sértett tartva attól, hogy a vádlottak a fenyegetést beváltják, az egyik helyi lakost arra kérte, kísérje el őt. Miután a társával együtt elhagyta az italboltot, eleinte együtt haladtak. Közben a sértett mintegy 8—10 métert előre ment. A barátja pedig leült az út szélére. A vádlottak sötétebb helyen várták őt, és amikor a közelükbe ért, közösen megtámadták és ütlegelték. A bántalmazástól a sértett rövid időre elvesztette az eszméletét, a földre került és 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. A sérülések miatt 5 napig nem tudott dolgozni. A Legfelsőbb Bíróság törvényesnek találta az I. r. vádlott főbüntetését, így annak enyhítésére nem látott alapot. A katonai bíróság ugyanis helyesen értékelte azt, hogy az I. r. vádlott speciális visszaeső, korábban már két esetben követett el garázdaságot és ezekért szabadságvesztésre ítélték. Röviddel a második büntetésének kitöltése után követte el újabb bűncselekményét. Ezért vele szemben a törvény szigorát kell alkalmazni. A büntetési célok érvényesítéséhez a kiszabott mértékű szabadságvesztés szükséges. A Legfelsőbb Bíróság azonban megalapozatlannak találta az I. r. vádlottra mellékbüntetésként kiszabott kitiltást. A kitiltást a törvény csak szűk körben, egyes sajátos jellegű bűncselekmények esetén engedi mellékbüntetésként alkalmazni. A Btk. 53. §-ának (1) bekezdésében foglalt törvényi rendelkezés szerint: ,,A törvényben meghatározott esetekben azt, akit szabadságvesztésre ítéltek, egy vagy több községből (városból) vagy az ország valamely részéből ki lehet tiltani, ha ezeken a helyeken való tartózkodása a közérdeket veszélyezteti." A törvény a kitiltás alkalmazásához tehát három feltétel együttes meglétét követeli meg: a) a büntető törvény különös rendelkezése megengedje az alkalmazását; b) az elkövetőt szabadságvesztésre ítélje a bíróság; c) a kitiltás alá eső helyeken való tartózkodása a közérdeket veszélyeztesse. E három feltétel bármelyikének hiánya a kitiltásnak mellékbüntetésként! alkalmazását kizárja. A büntetés kiszabásának a Btk. 64. §-ában meghatározott elvei — mint ahogyan az ezekhez fűzött miniszteri indokolás is hangsúlyozza — nem kizárólag a főbüntetés, hanem a fő- és mellékbüntetésekből álló egész 99