Büntetőjogi döntvénytár. Bírósági határozatok 5. kötet, 1970. január - 1973. december (Budapest, 1975)

Az első fokú bíróság ítélete ellen az ügyész jelentett be fellebbezési óvást a büntetés súlyosbításáért és végrehajtásának elrendelése végett. Az irányadó tényállásból az első fokú bíróság helyesen vonta le azt a következtetést, hogy a vádlott jogos védelmi helyzetben követte el a cselekményét, tévedett azonban, amikor azt állapította meg, hogy az őt ért támadás elhárításánál a szükséges mértéket túllépte, és indokolatlanul választotta az elhárításnak durvább, meg nem engedett módját. Az első fokú bíróságnak az ezzel kapcsolatban kifejtett indokai egymásnak ellentmondók. ítélete indokolásában ugyanis egyrészt azt állapította meg, hogy a vádlott a vádbeli alkalommal jogos védelmi helyzetben volt, másrészt utóbb azzal érvelt, hogy sértett a kést oly formában tartotta a kezében, hogy az inkább nem közvetlen támadó mozdulat volt, hanem csak ijesztgető, kötekedő. Ha az első fokú bíróságnak ez utóbbi megállapítása helytálló volna, akkor viszont jogos védelmi helyzet fennforgásáról nem is lehetne beszélni. E vonatkozásban azonban iratellenes az első fokú bíróság ama indoka, hogy a sértett késsel való fellépése a vádlott vallomása szerint is csak kötekedő és ijesztgető volt, mert a vádlott ilyet a meghallgatása során nem mondott. Ellenkezőleg azt vallotta, hogy a sértett a késsel közeledett felé, s az elől félreugorva kapta el a kezét. Az általános élettapasztalatnak is az a megállapítás felel meg, hogy a vádlott a vádbeli alkalommal jogos védelmi helyzetben volt. E megállapítás helyességét támasztja alá az a tény, hogy a sértett a vádlottnak régi haragosa, a megfeddése után a vádlottat szidalmazta, majd a lakásából egy nagy késsel tért vissza az udvarra, s azzal hátulról közeledett a vádlott felé. A vádlott akkor vette észre a sértettet, amikor az tőle már körülbelül egy lépésnyire volt. Ekkor megfordulva észlelte, hogy a sértett kezében szúrásra alkalmas helyzetben kés van, amikor is a sértett kést tartó kezét elkapta, s azt úgy hajlította hátra, hogy abból a kés kihullott. A vádlottnak ez a magatartása az adott helyzetben a személye ellen intézett s azt közvetlenül fenyegető jogtalan támadás elhárításához szükséges és arányos is volt. Nem helytálló az első fokú bíróság ama megállapítása, hogy a vádlottat ugyan a sértett támadása váratlanul érte, figyelemmel azonban arra, hogy közöttük a veszekedések napirenden voltak — a sértett magatartása nem lehetett szokatlan és rendkívüli. Az eljárás során ugyanis nem merült fel adat arra, hogy ilyen jellegű támadást a sértett már más alkalommal is intézett a vádlott ellen, s egyébként is ilyen támadás nem válhat megszokottá. Tévedett tehát az első fokú bíróság, amikor azt állapította meg, hogy a vádlott a jogos védelmi helyzetben az elhárítás szükséges mértékét menthető felindulásból túllépte, ami őt csupán korlátozta a védekezés szükséges mértékének a felismerésében. A fentebb kifejtettekre tekintettel ugyanis vádlott cselekménye a személyét fenyegető jogtalan és közvetlen támadás elhárításához szükséges és arányos volt. Következésképpen a vádlott a cselekményért nem büntethető, minthogy jogos védelmi helyzetben volt annak elkövetésekor. Ezért a megyei bíróság az első fokú bíróság ítéletét — a fellebbezési óvás elhárítása keretében hivatalból — a Be. 258. §-a (Be. 260. §) alapján — megváltoztatta, és a vádlottat az ellene súlyos testi sértés miatt 80