Büntetőjogi döntvénytár. Bírósági határozatok 5. kötet, 1970. január - 1973. december (Budapest, 1975)
A fellebbezési óvás alaptalan. A fellebbezési óvás az első fokú ítéletben foglalt tényállást csak abban a részében támadta, amely szerint a vádlott kóros részegség állapotában követte el tettét, s ez az állapota a beszámíthatóságát kizárta, végül támadta azt a ténymegállapítást is, amely szerint a vádlott az italfogyasztás reá gyakorolt hatásáról nem tudott. Lényegében azon az alapon indítványozta a vádlott bűnösségének a megállapítását, hogy önhibájából ittasodott le, a korábbi két cselekményét is ittas állapotban követte el. Tudott arról, hogy a szervezete rendellenesen reagál a szesz fogyasztására, továbbá hogy ha szeszes italt fogyaszt, akkor nála a kóros ittasságnak nevezett állapot bármikor felléphet. A tényállás támadása azonban nem vezetett sikerre. Az első fokú bíróság a meghallgatott igazságügyi orvosok és elmeorvosszakértők egyértelmű szakértői véleménye alapján állapította meg, hogy a vádlott a vádbeli cselekményeinek elkövetése idején a beszámítási képességét kizáró pathológiás részegség állapotában volt, továbbá hogy a vádlott jelenleg nem szenved gyengeelméjűségben, tudatzavarban. Az első fokú bíróság a szakértők tüzetesen megokolt szakvéleményét elfogadta. Részletesen megindokolta, hogy az újabb elmeorvosszakértők kihallgatása miért vált szükségessé. Kitűnik az ítélet indokaiból az is, hogy a négy orvosszakértő egybehangzó véleményét miért tartotta hitelt érdemlőnek. Az ügyben felülvizsgálati vélemény beszerzésének szükségessége nem merült fel. A tényállási támadás így lényegében a bizonyítékok mérlegelése ellen irányult. Nem vezethetett sikerre a fellebbezési óvás ama ténymegállapítást támadó részében sem, amely szerint a vádlott nem tudhatta azt, hogy nála az italozás következtében elmezavar lép fel. Az első fokú bíróság ezt a ténymegállapítást is a meghallgatott elmeorvosszakértők szakvéleményére alapította. Eszerint pedig az a körülmény, hogy a vádlott a korábbi bűncselekményeit közepes fokú ittas állapotban követte el, nem lehet alap olyan következtetés levonására, hogy a vádlottnak tudnia kellett, nála italfogyasztás esetén elmezavar lép fel. Helyesen emelte ki az első fokú bíróság, hogy az egybehangzó orvosszakértői vélemények szerint csak valószínűsíthető az, hogy a vádlott a korábbi — alkohol hatása alatt elkövetett — cselekményeit kóros részegség állapotában hajtotta végre. Ezt a korábbi két ügy egyikében sem állapították meg. Helyesen emelte ki az első fokú bíróság azt is, hogy a Legfelsőbb Bíróság a más ügyben hozott határozatában már iránymutatást adott abban a kérdésben, hogy „az ittas állapot előidézésében tanúsított önhiba nem azonos a betegségbelátás hiányával". (BH 6249. sz., BJD 4670. sz.) A megállapított tényálláshoz képest tehát a vádlott felmentése törvényes. Végül nem értett egyet a Legfelsőbb Bíróság azzal az állásponttal sem, mely szerint a vádlott újabb italozásai esetén bármikor kóros álla65