Büntetőjogi döntvénytár. Bírósági határozatok 5. kötet, 1970. január - 1973. december (Budapest, 1975)

ról, ha az a Btk. 39. §-ának (2) bekezdése alapján nem kizárt — még pedig akként, hogy a feltételes szabadságra bocsátás szempontjából a szigorúbb rendelkezést alkalmazza. Szándékos és gondatlan bűncselekmény találkozása esetén a halmazati büntetésre ítélt feltételes szabadságra bocsátásánál ugyanez érvényesül, feltéve, hogy a szándékos bűncselekmény miatt a törvény a szabadságvesztés kiszabását lehetővé teszi. 7. A Btk. 39. §-a (2) bekezdésének b) pontján alapuló ítéleti rendelkezéshez a bíróság kötve van. ad 1. a) A Btk. 39. §-a (1) bekezdésének az 1971. évi 28. sz. törvényerejű rendelet (továbbiakban: tvr.) 8. §-ával módosított szövege szerint a határozott ideig tartó szabadságvesztésre ítéltet a bíróság feltételes szabadságra bocsáthatja, ha szándékos bűncselekmény esetében büntetésének legalább háromnegyed részét, gondatlan bűncselekmény esetében büntetésének legalább kétharmad részét kiállotta, és alaposan feltehető, hogy a büntetés célja további szabadságelvonás nélkül is elérhető. Különösen a visszaesők számának kedvezőtlen alakulása tette szükségessé, hogy az új jogszabály a szándékos bűncselekményt elkövetők tekintetében a feltételes szabadságra bocsátást — az eddigi kétharmad rész helyett — csupán a büntetés legalább háromnegyed részének kiállása után teszi lehetővé. Minthogy visszaesésről fogalmilag csupán szándékos bűncselekmény esetén lehet szó, ezért a tvr. a korábbi rendelkezést csupán az ilyen bűncselekmény miatt elítéltek tekintetében szigorította, míg a gondatlan bűncselekmény miatt elítéltek változatlanul feltételes szabadságra bocsáthatók büntetésük kétharmad részének kiállása után. A bíróságnak az elítélt — a szabadságvesztés végrehajtása alatt tanúsított — magatartását kell vizsgálnia abból a szempontból, hogy a büntetés célja további szabadságelvonás nélkül is elérhető-e vagy sem. A büntetés célját a Btk. 34. §-a határozza meg, amely az elkövető megjavítása mellett a társadalom tagjainak a bűnözéstől való visszatartását is kiemeli. Ehhez képest a bíróságnak az elítélt magatartása említett vizsgálatánál a speciális prevenció mellett a generális prevenció biztosítását is szem előtt kell tartania. Ahhoz, hogy a bíróságnak módja legyen erre a vizsgálatra, szükséges, hogy az elítélt meghatározott minimális tartamú szabadságvesztést kiálljon. A Btk. 39. § (2) bekezdésének d) pontja alapján az elítéltnek a bűntett miatt kiszabott szabadságvesztésből legalább 6 hónapot, illetőleg a vétség miatt kiszabott szabadságvesztésből legalább 3 hónapot kell kitöltenie, hogy a feltételes szabadságra bocsátás szempontjából magatartása a Be. 360. §-ának (2) bekezdése szerinti megvizsgálás tárgyává legyen tehető. Minthogy a kiutasítás esetén a feltételes szabadság idejére előírt magatartási szabályok betartásának az ellenőrzésére nem kerülhet sor, a Btk. 39. §-a (2) bekezdésének e) pontja alapján a feltételes szabadságra bocsátásból az, akit kiutasításra ítéltek, kizárt. b) A Btk. 39. §-ában foglalt rendelkezések a szabadságvesztésre elítélés tényéhez fűződnek. Akit tehát nem szabadságvesztésre ítéltek, bár szabadságvesztést hajtottak rajta végre: feltételes szabadságra nem 128