Büntetőjogi döntvénytár. Bírósági határozatok 4. kötet, 1968. január - 1969. december (Budapest, 1970)

vállához volt emelve, az ökölcsapással egyidőben visszakézből — kaszáló mozdulattal ellentétesen — nagy erővel a sértett mellkasára irányítva csapott. A kés behatolt a sértett mellkasába. A vádlott kirántotta a kést, és visszatette belső zsebébe. A sértett megfordult, és folytatta útját. Mintegy 22 m út megtétele után a járdán elvágódott. A vádlott is folytatta útját, és amikor elhaladt a földön fekvő sértett mellett, azt a kijelentést tette: „Nesze neked piszkos disznó, haljál meg." A kés megnyitotta a szív jobb kamráját, és mire orvost hívtak a helyszínre, a sértett meghalt. A legfőbb ügyész képviselőjének álláspontja szerint fennállanak a Btk. 25. §-a (3) bekezdésének második fordulata alkalmazásának feltételei, ezek azonban csak korlátlan enyhítésre nyújtanak alapot, de felmentésre nem. Az elsőfokú bíróság a Btk. 25. §-ának (1) és (2) bekezdése alapján — jogos védelem címén — lényegében a következő indokokkal mentette fel a vádlottat. A sértett jogtalan támadást intézett a vádlott ellen, aki ez ellen védekezett. A vádlott a sértettnek hetek óta taró életveszélyes fenyegetései következtében félelemben élt. Figyelemmel a léccel történt leütésre, majd a július 2-i fejbe rugdosásra, kellő alapja volt a halálfélelemre. A vádbeli alkalommal a sértett nagy erejű ökölcsapásai alatt egyensúlyát vesztette, és csak a véletlen folytán maradt lábon. Ezért a sértett jogtalan támadását csak a késsel történő szúrással látta elháríthatónak. Az elöregedett vádlott csak addig látta biztosítottnak életét, amíg a fizikai fölényben levő sértettel szemben lábon tud védekezni. Ezért a sértett támadása nemcsak jogos védelmi helyzetet teremtett számára, de egyben olyan életet veszélyeztető helyzetet is, amelynél fogva az alkalmazott elhárítási cselekménye szükséges volt. Ez az álláspont azért nem helytálló, mert az elhárító cselekmény szükséges mértékének megállapítása szempontjából szubjektív tényezőket vesz alapul, holott nyilvánvaló, hogy a támadás és az elhárító cselekmény arányossága, a jogtalan támadás elhárítását célzó magatartás szükségessége, kizárólag objektív szempontok alapulvételével dönthető el. A szubjektív tényezők — mint amilyenek a jelen esetben is felmerültek — csupán a Btk. 25. §-a (3) bekezdésének alkalmazása szempontjából vehetők figyelembe. Annak a kérdésnek eldöntésénél tehát, hogy vajon az elkövető pszichikai okokból képtelen vagy korlátozott volt-e az elhárítás szükséges mértékének megítélésében. Ebből a helyes szemléletből kiindulva arra a következtetésre kell jutni: a puszta kézzel támadó sértett ökölcsapásainak elhárításához nem volt szükség, hogy a vádlott őt késsel — irányítva — szíven szúrja, és ezzel életét kioltsa. Nyilvánvalóan elegendő lett volna, ha csupán elhárító mozdulatokat tesz a késsel, vagy esetleg olyan testrészén sebesíti meg a sértettet, ahol nemes szervek nem helyezkednek el. A vádlott tehát túllépte a jogos védelem szükséges mértékét, és így felmentése nem alapítható a Btk. 25. §-ának (2) bekezdésére. További kérdés viszont, hogy a jogos védelem határainak túllépése az adott esetben és körülmények között milyen jogi megítélést igényel, 48