Büntetőjogi döntvénytár. Bírósági határozatok 4. kötet, 1968. január - 1969. december (Budapest, 1970)

indítványt tett a járásbíróságnál, hogy az 1/1966. (VI. 3.) EüM számú rendelet 8. §-a alapján a kényszerelvonó-kezelést elrendelő ítéleti rendelkezést helyezze hatályon kívül. A járásbíróság az 1968. május 24. napján hozott végzésével az indítványt elutasította. A végzés indokolása rámutat arra, hogy az említett rendelet 8. §-a a szóban forgó rendelkezés hatályon kívül helyezésére tehetőséget nem ad, a rendelet 6. §-ának (6) bekezdése pedig az adott esetre nem vonatkoztatható. A megyei bíróság az 1968. július 1. napján kelt végzésével az elsőfokú végzés ellen bejelentett fellebbezési óvást elutasította. Egyben azonban megállapította, hogy a terhelttel szemben elrendelt kényszereivonókezelés egyelőre nem foganatosítható. A másodfokú végzés indokolása szerint olyan esetben, amikor a kényszerelvonó-kezelés — hacsak időlegesen — végrehaj ihatatlanná válik, ez a körülmény a bíróság részéről külön megállapítást igényel, mert enélkül jogilag bizonytalan helyzet alakulna ki. A másodfokú végzés ama rendelkezése ellen — amely megállapította, hogy a kényszerelvonó-kezelés egyelőre nem foganatosítható — emelt törvényességi óvás szerint sem a Be., sem az 1/1966. (VI. 3.) EüM számú rendelet 8. §-a, de a 109/1964. (IK. 10.) IM—BM—HM—MM számú együttes utasítás sem tartalmaz olyan rendelkezést, amely szerint ha valamely ítéleti rendelkezés végrehajtása során akadályok merülnek fel, az eljárt bíróságnak erre tekintettel valamilyen megállapítást kellene tenni. Téves a másodfokú bíróság álláspontja azért is, mert annak helytállósága esetén a kényszerelvonó-kezelés akadályának megszűnése után a bíróságnak újból rendelkeznie kellene a végrehajtás foganatosítása iránt. Az 1/1966. (VI. 3.) EüM számú rendelet, valamint a már említett együttes utasítás egybevetett helyes értelme szerint: a bíróságnak a végrehajtás akadályával csupán büntetésvégrehajtási, tehát adminisztrációs körben kell foglalkoznia. Ennek keretében figyelemmel kíséri, hogy a végrehajtás céljából megkeresett intézmény végrehajtja-e az ítéletet. A Legfelsőbb Bíróság a törvényességi óvást az alábbiak szerint találta alaposnak. Az 1/1966. (VI. 3.) EüM számú rendelet (a továbbiakban: rendelet) 8. §-a értelmében, ha a kényszerelvonó-kezelés megkezdése alatt a kötelezett személy egészségi állapotában olyan változás áll be, amely nem engedi meg a kezelés alkalmazását, a kezelést meg kell szüntetni, s erről az elrendelő bíróságot, valamint az illetékes ügyészt értesíteni kell. Ez a rendelkezés értelemszerűen arra az esetre is vonatkozik, amikor a kényszerelvonó-kezelésre kötelezett személy egészségi állapotában beállott változás csupán ideiglenesen teszi meg nem engedetté a kezelés alkalmazását. Ennek megállapítására a kezelést foganatosító szerv hivatott, amely a beállott akadályról a bíróságot és az ügyészt értesíti. A törvényességi óvás tehát ebben a vonatkozásban alaposnak bizonyult. Nem osztotta viszont a Legfelsőbb Bíróság a törvényességi óvásban kifejtett azt az álláspontot, amely szerint a kényszerelvonó-kezelés vég136