Büntetőjogi döntvénytár. Bírósági határozatok 4. kötet, 1968. január - 1969. december (Budapest, 1970)

A foglalkozástól eltiltás 51. § 4744. Meghatározott járműfajta (motorkerékpár) vezetésétől mellék­büntetésként való eltiltás törvényt sért. A terhelt ittas állapotban, vezetői jogosítvány nélkül vett részt mo­torkerékpárral a közúti közlekedésben a város belterületén. Az „Elsőbb­ségadás kötelező" jelzőtáblát figyelmen kívül hagyta, és kanyarodás közben összeütközött egy szabályosan közlekedő motorkerékpárossal. A baleset következtében két személy szenvedett 8 napon belül gyógyuló sérülést. A járásbíróság, illetve a megyei bíróság a terheltet foglalkozás köré­ben elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt 3 hónapi szabadságvesz­tésre és 2 évi időtartamra a motorkerékpárvezetéstől való eltiltásra ítélte. Az ítéletek ellen emelt törvényességi óvás alapos. A gépjárművezetés — mint foglalkozás — ugyanis a KRESZ egységes rendelkezései foly­tán a közúti forgalomban részt vevő mindenfajta gépjármű vezetését jelenti. A gépjárművezetéstől mint foglalkozástól való eltiltás tehát csak egységesen, a KRESZ-ben írt valamennyi gépjárműre vonatkozóan tör­ténhet. A gépjárművezetéstől való eltiltásnak a terheltre háruló jogi hátrány mellett alapvető célja a közúti forgalom biztonságának a vé­delme. Minden esetben el kell tehát tiltani a közúti forgalomban való gépjárművezetéstől az olyan személyt, aki gépjárművezetés esetén vala­mely személyi adottságánál (vezetői képesség hiányánál, fegyelmezet­lenségénél) fogva a közúti közlekedés biztonságát veszélyezteti. E cél­kitűzéseket nem lehet biztosítani úgy, hogy a bíróság csak egy megha­tározott gépjárműfajta vezetésétől tiltja el a terheltet. Törvényt sértettek tehát az eljárt bíróságok, amikor a terheltet a mo­torkerékpárra korlátozottan tiltották el a gépjárművezetéstől. Ezért a Legfelsőbb Bíróság — a főbüntetés meghagyása mellett — a gépjármű­vezetői foglalkozástól tiltotta el 2 évi időtartamra. (Legf. Bír. B. törv. V. 1056/1967. sz.) (5584.) 4745. Tárgyalás mellőzésével pénzbüntetést kiszabó végzésben foglal­kozástól eltiltást nem lehet kimondani. (6018.) Részletesen: Be. 192. §-nál. 4746. Ittas állapotban való járművezetés miatt ismételten elítélttel szemben a gépjárművezetéstől eltiltás mellőzése törvénysértő. (6097.) Részletesen: Btk. 194. §-nál. 113

Next

/
Thumbnails
Contents