Büntetőjogi döntvénytár. Bírósági határozatok 3. kötet, 1966. január - 1967. december (Budapest, 1968)

villát magához vette, a balkezével taszított egyet a sértett jobb vállán, s ugyanakkor a villával oldalirányból vett lendülettel nagy erővel csapott a taszítás következtében kissé oldalt forduló sértett tarkójára. A vasvilla tokjával való ütés a jobb tarkóján találta el a sértettet. A vádlott bántalmazása következtében a sértett koponyacsont-töréses sérülést szenvedett el. A sértettet azonnal kórházba szállították. Minthogy a sértettnek agynyomásos tünetei nem voltak, azonnali műtétre nem volt szükség. Erre utaló tünetek csak napok múlva jelentkeztek, amikor elvégezték ugyan a műtétet, de ez eredménytelen volt, és a sértett meghalt. A boncolás során megállapították, hogy a sértettnél kemény agyburok alatti vérzés keletkezett a bántalmazás következtében, mely vérzés napokon belül fejlődött ki. Az elsőfokú bíróság a vádlottat emberölés miatt 3 évi szabadságvesztésre ítélte. Megállapította, hogy a vádlott jogos védelmi helyzetben cselekedett, de az elhárítás szükséges mértékét ijedtségből és menthető felindulásból túllépte, amikor a nála jóval erősebb testalkatú, 24 cm-rel magasabb sértett támadását igyekezett elhárítani. — A Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróságnak ezt az álláspontját nem tette magáévá. A Btk. 25. §-ának (2) bekezdése szerint jogos védelemben az cselekszik, akinek a cselekménye a közérdek vagy a saját, illetőleg mások személye vagy javai ellen intézett vagy azokat közvetlenül fenyegető jogtalan támadás elhárításához szükséges. E jogszabályi rendelkezés helyes értelmezése mellett azonban nem részesülhet e kedvezményben az az elkövető, aki maga is a jogtalanság talaján áll. A tényállás szerint a vita során a közösség érdekét képviselő sértett felé köpött a vádlott, majd azt mondta neki, hogy szégyellje magát. Ez a vádlotti magatartás méltán keltette fel a sértett felháborodását, bár nem kétséges, hogy az ezt követő ama sértetti magatartás, hogy a vádlottat az istállóból kilökte, jogtalan volt. A vádlott azonban ezt követően tettlegesen bántalmazta a sértettet. Amikor a sértett ezt a bántalmazást viszonozta, majd a vádlott és a sértett kölcsönösen dulakodtak, mindketten a jogtalanság talaján állottak, s mindkettőjük részéről az erőszakosságot erőszak követte. A törvény kölcsönös dulakodás, verekedés esetén nem nyújthat védelmet egyik félnek sem. A mindkét fél által tanúsított erőszakosságra tekintettel az adott körülmények között sem a sértett, sem a vádlott nem volt a törvény szerint jogos védelmi helyzetben. Nem állapítható meg a jogos védelmi helyzet a vádlott vonatkozásában arra tekintettel sem, hogy a kölcsönös dulakodás során a nála erősebb sértett fölénybe került. A jogos védelmi helyzet hiánya pedig kizárja a jogos védelem menthető túllépésének a megállapítását is. Minthogy a kifejtettekre figyelemmel a vádlott vonatkozásában a Btk. 25. § (3) bekezdése második fordulatának az alkalmazására törvényes lehetőség nincs, a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, és a vádlott szabadságvesztését 7 évre emelte fel, amely a bűnösségi körülményekkel helyes arányban áll, az általános megelőzés érdekét kellően szolgálja, és alkalmas arra is, hogy a vádlottat megnevelje. (Legf. Bír. Bf. IV. 200/1967. sz.) (5370.) 4* 51