Büntetőjogi döntvénytár. Bírósági határozatok 3. kötet, 1966. január - 1967. december (Budapest, 1968)

amelyek egyértelműen a kóros részegség mellett szólnának, fel nem ismerhetők, és sem a vádlott, sem a családtagjai nem szenvedtek olyan megbetegedésben, illetve a vádlottat nem érte olyan károsodás, amelyek alapján a kóros részegségre lehetne következtetni, a Legfelsőbb Bíróság nem találta megnyugtatónak az Igazságügyi Bizottságnak kizárólag a cselekmény elkövetési körülményeiből a vádlott beszámíthatóságának a hiányára levont következtetését, hanem az orvosszakértők fentebb ismertett véleményét a maga részéről is elfogadva, alaptalannak találta azt a védelmi támadást, amely a teljes beszarnithatatlanságot eredményező tudatzavar meg nem állapítását sérelmezte. Az elsőfokú bíróság helyesen döntött tehát, amikor a vádlott bűnösségét a vád tárgyává tett bűncselekményben megállapította. (Legf. Bír. Bf. I. 1071/1965. sz.) (4893.) 3617. Az alkoholos állapot enyhítő körülményként való téves értékelése. A vádlott italos állapotban emberölés kísérletét követte el. A főbüntetés súlyosításával kapcsolatosan a Legfelsőbb Bíróság rámutatott a következőkre : A bűnösségi körülmények megállapításánál tévedett az elsőfokú bíróság, midőn enyhítő körülményként értékelte, hogy a vádlott korábbi sérülése utókövetkezményeként az elfogyasztott alkohol hatására a megszokottól ingerlékenyebbé vált olyannyira, hogy ez az állapot őt az elkövetett cselekmény társadalomra veszélyességének a felismerésében is korlátozta. Az alkoholos állapot a Btk. 22. §-ában foglaltakra figyelemmel enyhítő körülményként sem értékelhető. A vádlott önhibájából került italos állapotba. Az a körülmény, hogy valaki kevesebb vagy több italtól kerül ittas állapotban, az említett törvényhely folytán semmilyen vonatkozásban nem vehető figyelembe, s így a Legfelsőbb Bíróság ennek enyhítő körülményként való értékelését mellőzte. (Legf. Bír. Bf. III. 349/1966. sz.) (4984.) 3618. Ittas állapotban elkövetett cselekménynél a terhelő tanúvallomásokban foglaltak kétségbe nem vonása, tehát a ténybeli beismerés enyhítő körülményként értékelhető. A másodfokú bíróság nem tette magáévá azt az álláspontot, hogy a vádlottak javára enyhítő körülményként nem értékelhető a beismerés, mert az ittasságukkal kapcsolatos emlékezetkiesésre hivatkoztak, így lényegében beismerő vallomást nem tettek. Az elsőfokú ítélet szerint azonban a vádlottak bűnösségüket elismerték, cselekményüket megbánták, s nem vonták kétségbe, hogy a terhelő tanúk által állított cselekményt elkövették, csupán arra hivatkoztak, hogy nem emlékeznek a történtekre, mert nagy mennyiségű szeszesitalt fogyasztottak. Az állandó bírói gyakorlat szerint általában enyhítő körülményként kell értékelni, ha a vádlott ténybeli beismerésben van, és bűnösségét is elismeri. E vádlotti magatartásból ugyanis a személyi társadalomra veszélyesség alacsonyabb fokára, azaz arra kell következtetni, hogy cselekménye helytelenségét felismerte, s azt megbánta, így a jövőben ke40